2021. október 18. - Lukács
EUR : 359.76
USD : 310
Időjárás ikon14°

Gyurcsány ismét szerelmes lett Klárába: ez a nő valami csoda

A szemkilövető méltatta a pártját és a kampánycsapatot is az előválasztás első fordulóján elért eredmények miatt.

Gyurcsány Ferenc is megszólalt a DK sajtótájékoztatóján.

A bukott miniszterelnök azt mondta: nem kétséges, hogy Klára ebben a kampányban csodálatos volt, és az ország vezetőjeként is legalább ilyen csodálatos lesz. Gyurcsány méltatta a pártot és a kampánycsapatot is, az aktivistákat.

„Pokoli hosszú volt ez az út létezésünk egyszerű elismerésétől kezdve a mai napig” – mondta, majd úgy folytatta: ez egy olyan párt, ami nagyon pontosan tudta mindig, mit jelent az, hogy hazafias és egyszerre európai politikát akar csinálni. Nincs alku a Fidesz világával, ez a küzdelem a hazánkért van – fogalmazott.

A DK születésétől fogva abban hisz, hogy sokfajta hazafias és európai áramlat együtt adhatja meg a hatékony nemzeti választ a Fidesz politikájára – mondta Gyurcsány. Hozzátette: fontos, hogy egy-egy személy mennyire képes a kompromisszumra, ebben Dobrevnek nem kell szégyenkeznie, de az ő erénye az is, hogy a mögötte lévő párt különböző áramlatok integrációjából szerveződött meg: van benne liberális, konzervatív, zöld, de „régi vágású szocdem is”. A DK ott van, ahova politikai és történelmi küldetése szerint való, vagyis középen – jelentette ki a párt elnöke.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató