2026. január 13. - Veronika
Időjárás ikon -4° -6°
EUR 386.07 :
USD 330.48 :

Bővült a politikusok elleni gyilkosságokra készülő magyar csoport bűnlajstroma

Újabb gyanúsításokról számolt be a Központi Nyomozó Főügyészség a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport tagjainak ügyében. Az élet és állam elleni bűncselekmények miatt foly...

Újabb gyanúsításokról számolt be a Központi Nyomozó Főügyészség a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport tagjainak ügyében. Az élet és állam elleni bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség felidézte: a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre. Bírókra, állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, közéleti szereplőkre adtak ki „halálos ítéleteket”, ezért a terrorelhárítás és a rendőrség akcióba lépett. Több helyen egyszerre csaptak le, házkutatásokat tartottak és bizonyítékokat foglaltak le, két embert őrizetbe vettek.

„A csoport szervezettségére utal, hogy – leképezve a demokratikus állami berendezkedést – a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új »alkotmányt«️ is megfogalmaztak”

– írta az ügyészség.

Az újabb gyanúsítás szerint egy férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy legalább öt, hasonlóan radikális nézeteket valló társával szeretne csatlakozni és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”. Majd hozzátette: „tiltakozni kell és el kell menni a fejüket levágni, (…) meg kell halljanak, nincs más!”.

Az emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, a tagtoborzás sikeres volt, a gyanúsítottak szándékainak komolyságát jelzi, hogy fegyverek beszerzéséről is egyeztettek, olvasható a közleményben.

 

 

 

 

#Police #Posta Imre #ügyészség

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!