2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

EUobserver: Az előválasztásban van az Orbán ellen összefogó magyar ellenzék reménye

A hírportál szerint a parlamenti választáson néhány százalékos különbség még nem lenne elég ahhoz, hogy az ellenzék győzelmet hirdethessen.

A Magyarországon előzmények nélküli előválasztás – amelynek most volt az első fordulója – jelentheti a jövő évi országgyűlési választásokon közösen induló ellenzéki pártok számára a legjobb esélyt, hogy több mint egy évtized után leválthassák az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fideszt – írta az EUobserver.com. Az írás szerint az ellenzéki egység ugyan nem teljesen töretlen, de abban mindegyik ellenzéki párt egyetért, hogy az EU-val gyakori konfliktusokat felvállaló Orbán Viktort a rendszerét meghatározó korrupcióval, illetve hatalmának összpontosítását célzó törekvésekkel vádolják.

A hírportálnak nyilatkozva a Political Capital elemzője, László Róbert rámutatott, hogy az ellenzéki pártok összességében a 2014-es és 2018-as választásokon is több szavazatot kaptak a belföldön szavazóktól, mint a Fidesz, de a választási rendszer kormánypárt által bevezetett módosításai, illetve a kormány médiadominanciája miatt egy néhány százalékos különbség még nem lenne elég ahhoz, hogy az ellenzék győzelmet hirdethessen. A már az Orbán-kormány idején bevezetett, a „győztes mindent visz” elvre épülő magyar választási rendszerben a Fidesz 2014-ben és 2018-ban is a szavazatok kevesebb mint felének megszerzésével tudott kétharmados parlamenti többséget szerezni – tette hozzá az EUobserver. 

 

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató