2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Itt a dráma: Kiakadt a DK, szakadás szélén az ellenzéki összefogás

Sok gondja van a pénteki bejelentéssel Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció alelnökének és kampányfőnökének.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter bejelentették, hogy mindketten szakértői kormányt fognak felállítani, ha esetleg miniszterelnök lenne belőlük. Na, nézzünk az állítás mögé! Mert ugye ezzel ők nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről.

- írta ki szombaton a Facebook-oldalára Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és kampányfőnöke.

Az ügy előzménye, hogy Márki-Zay Péter pénteken bejelentette, hogy együtt fognak továbbmenni Karácsony Gergellyel az előválasztás miniszterelnökjelölti vitájában. Ez azt jelenti, hogy az egyikük miniszterelnök-, a másikuk pedig miniszterelnökhelyettes-jelölt lesz és beszélt arról is, hogy megválasztásuk esetén szakértői kormányt fognak létrehozni.

Azóta reagált Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki elítélte az összefogást, szerinte ugyanis sebeket ejthet az összefogás az ellenzéki egységen. Vona Gábor, a párt egykori vezetője viszont támogatná a két politikus együttműködését és erre két érve is volt.

Molnár most arról írt, hogy

Ha most bármelyik miniszterelnök-jelölt kijelenti, hogy szakértői kormányt akar, akkor ezt a legalapvetőbb parlamenti demokratikus alapszabályt rúgja fel. Mert ha a jövendő koalíciós kormányban pl. az LMP-nek jut a környezetvédelmi tárca, akkor az LMP fogja eldönteni, hogy oda külső szakértőt, szakpolitikust, vagy akár vezető pártpolitikust delegál. Ezt a miniszterelnöknek el kell fogadnia, mert ha nem teszi, akkor nem a parlamentáris demokráciát állítja helyre, hanem az orbáni rendszert folytatja tovább. 

Ezután megígérte azt is, hogy Dobrev Klára miniszterelnökként be fogja tartani a koalíciós kormányzás demokratikus alapelvét.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató