2021. október 18. - Lukács
EUR : 359.76
USD : 310
Időjárás ikon14°

Dobrev szerint zavaros Karácsonyék ötlete

Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált Márki-Zay Péter, az MMM miniszterelnök-jelöltjének kijelentésére, miszerint rajta „nem fog száradni egy Dobrev Klára-győzelem”.

Dobrev azt mondta, ő ezt jól bírja, de őt jobban érdekli a politikának az a része, amikor emberek közé megy és támogatókat szerez magának.

A közös indulást „kicsit zavaros javaslatnak” érzi, szerinte ezt még nem gondolták teljesen végig, ugyanis az előválasztás második fordulójában végül egy jelöltet fognak választani. Mint fogalmazott, nehéz eldönteni, hogy ki az, aki „elöl fog állni”, tudja, hogy ez nem könnyű, de ezt a politikában el kell dönteni.

Szerinte nem lehet megtenni a szavazókkal, hogy ne tudják, pontosan kire is szavaznak. Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnökének kijelentésére is utalt, aki kizártnak nevezte, hogy két jelölt közösen induljon.

Dobrev Klára a műsorban arra kért mindenkit, hogy

a „hangnemet vegyék kissé vissza”.

Arra a kérdésre, hogy csalódás-e számára, hogy Jakab Péter bejelentette: senkit nem támogat a második fordulóban, Dobrev azt mondta: ez nem csalódás, hiszen a Jobbikkal ugyanúgy volt megállapodásuk, mint például a Momentummal is.

Karácsony és Márki-Zay sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nemzetpolitikát az egyik legfontosabb kérdésnek tartják, ezért többé nem fordulhatna elő, hogy Magyarország a kormányzat támogatásával elutasítja a határon túliak állampolgárságát. Dobrev ezzel kapcsolatban azt mondta: a DK állampolgárságot vissza nem vesz, a szavazati jog viszont „nem olyan dolog, ami feltétlenül járna valakinek, aki soha nem élt itt és nem is akar itt élni”. Szerinte kutatások is vannak arról, hogy a szavazati joggal sokan nem értenek egyet, de „okos kompromisszumot” lehet kötni sok kérdésben – tette hozzá.

Hadházy Ákos antikorrupciós, kormányzati koordinációs szerepével kapcsolatban úgy hangsúlyozta: nagyon tiszteli Hadházyt, de a pártok koalíciós kormányzásra készülnek, nem lehet előre kiválogatni embereket tisztségekre, de reméli, hogy Hadházy Ákosnak komoly szerepe lesz.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató