2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A jobbikos ózdi alpolgármester is lenget, és Hitler kisbajszát is utánozta

Erős az ózdi náci karlendítős felhozatal: nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi alpolgármester mellett a volt alpolgármesterről is készült egy ilyen fotó.

Ahogy azt korábban megírtuk, karlendítősnek látszó fotó jelent meg Farkas Péter Barnabásról, Ózd jobbikos alpolgármesteréről két hete. A politikus első reakciójában azt mondta, csak a társainak integet a felvételen, hogy menjenek oda egy csoportképre, ám, ahogy azt ma megírtuk: újabb kép került elő róla, és a holokausztmúzeumnál, náci felirat előtt készült újabb kép még kevésbé emlékeztet egy polgári értelemben kivitelezett integetésre.

A kép egyébként 2018-ban készült, Ózd lengyel testvérvárosában, Chorzówban, ahol Ózdról többen is részt vettek a látogatáson, aminek keretében egy katowicei múzeumot is meglátogattak.

Ezen a kiránduláson azonban részt vett Ózd volt jobbikos alpolgármestere is, Fidrus Péter, aki egy a szerkesztőségünkhöz eljuttatott fotó tanúsága szerint beállt ugyanoda, hogy szintén kivitelezzen egy karlendítést. Fidrus még azzal is megtoldotta a mozdulatot, hogy ujjával Adolf Hitler cuki bajszát is utánozza:

 

Fidrus Péter 2014-től 2019-ig jobbikos színekben volt alpolgármester Ózdon. 2019-től mostanáig függetlenként önkormányzati képviselő, polgármesteri referens, felügyelőbizottsági tag, és közbeszerzési bizottsági elnök. Úgy tudjuk, konkrétan

egymást fotózta a két politikus.

Fidrus egyébként többször is megosztotta volt párttársának karlendítős fotójával foglalkozó cikkeket, és azt írta ki például vele kapcsolatban, hogy „az a városvezető, aki egy hivatalos delegáció élén, egy Holocaust kiállításon ”Heil Hitler!„ tisztelgésre lendíti a karját, az nem való a testületbe, megbukott a jó érzésű emberek előtt, s amíg a pozíciójában van, a város jó hírnevét sározza be”. Sőt, rendkívüli ügyrendi bizottsági ülést tartanak, ahol Fidrus beadványát tárgyalják meg. A beadványának célja, Farkassal kapcsolatban összeférhetetlenség megállapítása.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató