2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Lemondott Sebastian Kurz osztrák kancellár

Szombat este bejelentette lemondását az osztrák kancellár, Sebastian Kurz.

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellen irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán. A tajékoztatása szerint a kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át.

Szerdán tartottak házkutatást a kormányfő köreiben és a kancellári hivatalban az osztrák hatóságok, miután azzal vádolták meg az osztrák kancellárt, hogy közpénzen manipulálta a sajtót és a közvéleményt. Kurz azonban azt mondta, a korrupciós vádak ellenére is kitart a koalíciós kormányzás mellett.

Bár a kancellár tagadta a vádakat és hogy köze lenne a razziákhoz, az osztrák Kurier lap azt írta, akár börtönbe is kerülhet.

Ez azonban nem az első eset, hogy a hatóságok elő kerül a lemondott osztrák kancellár: szeptember végén hamis tanúzás miatt hallgatták ki, mert a vádak szerint az Ibiza-botrány kapcsán hamis tanúvallomást tett a parlamenti bizottság előtt. Ebbe a korábbi botrányba bukott bele Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt korábbi elnöke.
 

Lemondott Sebastian Kurz osztrák kancellár. Átmenetileg az eddigi külügyminiszter, Alexander Schallenberg veheti át a kancellárságot. Kurz azt szeretné, ha az Osztrák Néppárt (ÖVP) többi minisztere a helyén maradna – írja a Der Standard.

A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurznál és a közvetlen környezetéhez tartozó politikusoknál. A WKStA szerdai akciói arra irányultak, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.

„Figyelni kell a számolásnál.” „Hihetőnek kell lenni az eredményeknek” – egyebek mellett ilyen gyanús üzenetek utaltak arra, hogy Ausztriában manipulált közvélemény-kutatások készültek közpénzen a pénzügyminisztérium megbízásából. Az ügyészség szerint az Österreich című újság tetemes hirdetési pénzért címlapon támogatta az eddigi osztrák kancellár felívelő karrierjét. Az ügyészség tíz embert gyanúsít korrupcióval, az egyik Sebastian Kurz kancellár. Kedden bizalmatlansági indítványt akartak benyújtani Kurz ellen. Péntek este az osztrák kancellár azt mondta, hogy nem mond le tisztségéről, ő és kormányának néppárti tagjai továbbra is cselekvőképesek, és szándékukban áll az elkezdett munkát folytatni. Hangsúlyozta, hogy „meggyőződéses demokrataként természetesen elfogadná, ha a parlamentben másnak lenne többsége”. Újfent visszautasította azonban az ügyészségi eljárásban ellene megfogalmazott gyanút.

A Der Standard beszámolója szerint Werner Kogler alkancellár a közelmúltban „alkalmatlannak” minősítette Kurzot, és ultimátumot adott neki: ha a kancellár nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor a Nemzeti Tanács keddi rendkívüli ülésén az összes párt bizalmatlansági szavazást fog kezdeményezni vele szemben.

MTI beszámolója

Sebastian Kurz osztrák kancellár egy váratlan sajtótájékoztató keretében bejelentette lemondását. Az Osztrák Néppárt elnöke az ártatlanság vélelmére hivatkozva hamisnak tartja az ellene felhozott vádakat. Kurz elmondása szerint a koalíciós társa, a Zöldek most ellene pozícionálták magukat, tehát konfliktus van a két koalíciós partner között. Közlése szerint a kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át.

Kritikus időszakot él át most Ausztria, felelőtlenség lenne tovább növelni a káoszt

– fogalmazott Kurz. Úgy véli, stabilitás kell és felelősségvállalás, hogy a járványt legyőzzék és a gazdaságot újra beindítsák. Elmondása szerint neki az ország fontosabb, mint a saját személye: patthelyzet van, de a káoszt el akarja kerülni. Sebastian Kurz az eddigi külügyminisztert Schallenbergert javasolja új miniszterelnöknek.

A Kronen Zeitung úgy tudja, lemondása ellenére a politikus megtartja pártelnöki tisztségét a Néppártban (ÖVP).

Korábban az osztrák államfő, Alexander van den Bellen is tárgyalt a pártokkal. Ő azért kezdeményezte az egyeztetéseket, mert nemrégiben Kurz közvetlen környezetében házkutatásokat tartottak, a kancellárral szemben pedig korrupciós vádak fogalmazódtak meg. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért.

Az osztrák kancellár a héten az ORF közszolgálati adásában tagadta, hogy bármi köze volna az államügyészség által a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában, a pénzügyminisztériumban, valamint a kancellári hivatalban elrendelt házkutatásokhoz.

Frissítés: 21:05

Kurz frakcióvezetőként folytatja

A Der Standard beszámolója szerint Werner Kogler alkancellár a közelmúltban „alkalmatlannak” minősítette Kurzot, és ultimátumot adott neki: ha a kancellár nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor a Nemzeti Tanács keddi rendkívüli ülésén az összes párt bizalmatlansági szavazást fog kezdeményezni vele szemben. Kurz a szombat esti sajtónyilatkozatában ismét hamisnak nevezte az ellene felhozott vádakat, és elmondta, hogy a lemondása nem jelenti a vélt bűnössége beismerését.

Az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint Kurz azzal indokolta lemondását, hogy így akarta elkerülni a hónapokig tartó káoszt és patthelyzetet, amit a bizalmatlansági indítvány benyújtása okozott volna. „Egy ilyen helyzetnek nem szabad személyes érdekekről, pártérdekekről vagy politikai taktikáról szólnia” – mondta Kurz, aki hozzátette: „A hazám fontosabb számomra, mint a személyem.”

Kurz kifejtette, hogy az ÖVP minisztereitől a munka folytatást kérte, és Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolja az új szövetségi kancellárnak. Szerinte Schallenberg rendelkezik a kancellári tisztséghez szükséges diplomáciai képességekkel. Kurz nem vonul vissza teljesen a politikától: „Frakcióvezetőként visszatérek a parlamentbe, és kihasználom a lehetőséget, hogy cáfoljam a vádakat” – mondta.

Kurz lépése a koalíciós partner Zöldekhez alkalmazkodik: a Zöldek hangsúlyozták, hogy az ÖVP-vel együtt akarnak tovább kormányozni, de ez csak akkor lehetséges, ha Kurzot egy „feddhetetlen személy” váltja. Ha a Zöldek is megszavazták volna a Kurz elleni bizalmatlansági indítványt, akkor Alexander Van der Bellen szövetségi elnöknek kellett volna eltávolítania a kancellárt a hivatalából.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató