2021. október 22. - Előd
EUR : 361.65
USD : 310.64
Időjárás ikon14°10°

Göncz Kinga is megtolja Dobrevet

Göncz Árpád lánya Márki-Zay Péter helyében Dobrevre szavazna.

A korábbi külügyér Márki-Zay korábbi kijelentéseire reagált. 

„Ha én Márki-Zay Péter helyében lennék, Dobrev Klárára szavaznék – és ezt mihamarabb nyilvánosságra is hoznám” – jelentette ki közösségi oldalán.

Mint írja, szerinte egy normális országban megtartott választásnál mindenki eldöntheti, hogy melyik jelölt értékrendje, személyisége a legszimpatikusabb számára, majd ennek megfelelően szavaz és rábízza a pártokra, hogy a választási eredmények alapján kössenek koalíciót, döntsenek kormányzati szerepvállalásról – ellenzéki szerepről. „A választó – a választójog titkosságának megfelelően – azután a döntését megtartja magának” – tette hozzá.

Göncz Kinga szerint az előválasztással kapcsolatos fejlemények nem felelnek meg az említett kritériumoknak. „Sorban olvasom a barátaim Facebook posztjait, amelyekben a választásukról, taktikai megfontolásaikról tudósítanak. Ez indított arra, hogy én is megszólaljak” – írta. Úgy látja, a Fidesz által létrehozott választási törvény olyan helyzetet teremtett, hogy a Fidesz csak abban az esetben váltható le választás útján, ha az összes párt és civil mozgalom összefog és mozgósítja a potenciális szavazóit, így a jobboldali, konzervatív, baloldali és liberális szavazókat is.

Mint írja, az előválasztás azt a célt szolgálta-szolgálja, hogy megtaláljuk azt az egyetlen ellenzéki jelöltet az egyes választókerületekben, aki a Fidesz kihívója lesz, illetve azt a miniszterelnök jelöltet, aki a választási kampány arca lesz jövő tavaszig. „A miniszterelnököt azután – győzelem esetén – a parlamentbe kerülő ellenzéki pártok választják meg” – jelentette ki Göncz, majd hozzátette:  „A választási törvényből az is következik, hogy – bárki lesz is a miniszterelnök-jelölt – az ellenzéki összefogás pártjainak és a civil mozgalmaknak szorosan együtt kell működniük a jövőben is. Rá kell vegyék a szavazóikat, hogy ne csak elmenjenek szavazni, hanem elfogadják a másik párt vezetőjét, „arcát" is.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató