William Erner Eric Zémmour és Jakab Péter származásából kiindulva arra jut, hogy nem kell a baloldali választónak „posztfasiszta”, hanem sima fasiszta kell.
„Hogyan testesítheti meg a szélsőjobboldalt ma Franciaországban egy zsidó, jelen esetben Eric Zemmour? Hogyan lett a zsidóság összeegyeztethető az ehhez hasonló elképzelésekkel? A ritkán feltett kérdés egyszerű, a válasz nehezebb” – teszi fel a szerző a kérdést a Charlie Hebdo új cikkének bevezetésében, a „judeo-fasizmus” trendjének áttekintését igérve. A szerző szerint a jelenség alapja a zsidó, aki „képes figyelmen kívül hagyni önmagát”.
Jakab Péter posztfasizmust hirdet, de a nép fasizmust akar
„Kelet-Európában Jakab Péter, a Jobbik, a magyar neonáci párt fiatal vezetője érdekes példa erre a tendenciára. Ez a politikai formáció 2021-ben posztfasisztának akarja eladni magát, mert közelednek a választások és Európa bizonytalan” – kezdi a szerző a Jakab Pétert érintő részt. William Erner szerint azonban a választók „nem rajongnak a posztfasizmusért, és simán csak fasiszták akarnak lenni”.
„Úgy tűnik, ez nem is jelent problémát Jakab Péternek, akinek a dédapja meghalt Auschwitzban. Mert zsidó volt. Nagyanyja áttért a kereszténységre. Mert zsidó volt. Jakab Péter zsidónak érzi magát? Hitler kétségkívül annak tartotta volna” – írja a szerző a Jobbik elnöke kapcsán.
„A »náci zsidók« kifejezést a néhai izraeli filozófusnak, Yeshayahou Leibowitznak köszönhetjük. Bonyolult lenne Jakabra és családjára használni, hisz Leibovitz a nacionalista izraeli telepeseket jelölte vele egy másik kontextusban” – véli William Erner.
„Furcsa zsidó banda”
A szerző Jakab Pétert – talán tájékozatlanságból – még mindig a szélsőjobboldalra sorolja, és a baloldali összefogás politikusát a nemrég hazánkba látogató Eric Zémmour és Benjamin Netanjahu oldalán említi. Ők – mint írja – „nem haboznak kifejezni együttérzésüket az olyan jobboldali vezetők iránt, mint például Indiában Modi, vagy Magyarországon Orbán. Ő is része ennek a furcsa zsidó bandának. akik a szélsőjobb hívei. Ehhez a listához hozzáadhatnánk még Marcel Yaron Goldhammer-t: ez a német-izraeli férfi jelölt volt egy berlini AFD-listán a nemrég zajló német választásokon”.
„Az a jelenség hogy egyes zsidók »jobbra fordulnak«, nem új keletű. Az Egyesült Államokban volt baloldali, sőt kommunista zsidók tértek át a neokonzervativizmusra. Olyanok, mint amilyen Saul Bellow, Norman Podhoretz, vagy akár Allan Bloom. Ez a tendencia különösen megfigyelhető volt a Reagan-években, amely azonban nem járt együtt az amerikai »zsidó szavazás« megváltozásával. Az Egyesült Államokban a felekezetek szavazatait közvélemény-kutató intézetek mérik, és az amerikai zsidók többsége továbbra is »liberális«, más szóval a baloldalra szavaz” – áll a cikkben.
A judeo-fasizmus pont olyan posztmodern jelenség, mint a gender-ideológia
A szerző végkövetkeztetése az, hogy ezek a „furcsa judeo-fasiszták” tulajdonképpen az általuk oly élesen bírált posztmodern jelenségkörébe tartoznak, miután „születési identitásuk kitörlődik politikai döntéseik mögül, ami azért van, mert ezek a döntéseik erősebbek, mint a kapott gyökerek”.
„Az az azonosság, amelyet magunknak adunk, azon identitás, amelyet magunknak teremtünk győzedelmeskedik a születésnél kapott identitás felett. Amikor egy zsidó meg tudja védeni például Pétain-t, az azt jelenti, hogy az akarat ereje győzedelmeskedett az identitás felett. Zemmour akaratán kívül végső soron pont olyan konstruktivista, mint az általa bírált »gender teoretikusok«” – zárja cikkét a Charlie Hebdo publicistája.
Forrás: Mandiner
