2021. december 02. - Melinda, Vivien
EUR : 364.35
USD : 321.69
Időjárás ikon

A Jobbik örül Márki-Zay Péter győzelmének

A párt országgyűlési képviselője, Brenner Koloman elmondta: a Jobbik az ellenzéki egység pártján áll és bíznak benne, hogy ezt meg lehet őrizni.

„A néppárti Jobbik teljes mellszélességgel és fegyelmezettséggel támogatja az előválasztást megnyerő miniszterelnök-jelöltet” – mondta a Magyar Hangnak Brenner Koloman a Jobbik országgyűlési képviselője az előválasztás 51 százalékos feldolgozottságnál. 

A jobbikos politikus szerint az a legfontosabb, hogy minél többen menjenek el jövő áprilisban szavazni, valamint hogy a többi ellenzéki párttal közösen leváltsák „Orbán Viktor és a Fidesz egypárti túlhatalmát megvalósító rendszerét”.

„Az ellenzéki együttműködésben nincs apróbetűs rész, így az összefogás egyetlen jobbközép, keresztény-szociális pártjaként örülünk Márki-Zay Péter győzelmének” – hangsúlyozta Brenner Koloman, aki az első fordulóban Sopronban megnyerte az egyéni képviselői előválasztást.

 A Jobbik az ellenzéki egység pártján áll

A lap kérdésére miszerint a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának frakcióalakítási törekvését támogatja-e a Jobbik, Brenner azt nyilatkozta: ez majd a pártelnökök és Márki-Zay megbeszélésén múlik, ám ez eddig nem vetődött fel.

Brenner Koloman kiemelte azt is: a Jobbik az ellenzéki egység pártján áll, bíznak benne, hogy ezt meg lehet őrizni, ebben pedig kiemelkedő felelőssége lesz a vasárnap este megválasztandó miniszterelnök-jelöltnek.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató