2021. november 27. - Virgil
EUR : 367.69
USD : 326.4
Időjárás ikon

Elkezdődhetnek a koalíciós tárgyalások Németországban

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek után hétfőn a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) vezető testületei is hozzájárultak, hogy a három párt hivatalos koalíciós tárgyalást kezdjen.

Christian Lindner pártelnök berlini tájékoztatóján elmondta, hogy a liberálisok vezetői – az elnökség és a szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakció tagjai – kivétel nélkül a koalíciós tárgyalások megkezdése mellett foglaltak állást. Hangsúlyozta, hogy a szeptemberi Bundestag-választás eredményei alapján a következő német kormánynak a politikai közép kormányának kell lennie, és nem lehet szó „baloldali fordulatról”. Erre jelent „garanciát” az FDP részvétele a kormányzásban – mondta.  

Kifejtette, hogy a választáson győztes SPD, a Zöldek és az FDP nem egymás természetes szövetségesei, és a színeik (SPD: piros, Zöld: zöld, FDP: sárga) alapján jelzőlámpa-koalíciónak nevezett felállást egyik párt sem kívánta.

Mutatkoznak is jelentős különbségek az elképzeléseik között, ezért „nagy tolerancia” és a német politika évtizedes beidegződéseit meghaladó, „újfajta gondolkodás” szükséges az együttműködéshez. A liberálisok csak akkor léphetnek kormányra a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel, ha sikerül kidolgozni egy megállapodást, amely minden elemében szolgálja Németországot, megteremti a lehetőséget a társadalom, a gazdaság és az állam „átfogó modernizációjához” – fejtette ki Christian Lindner.  

Az SPD vezető testületei már pénteken, a Zöldek vasárnap járultak hozzá a koalíciós tárgyalások megkezdéséhez

Előzőleg a három párt két hétig egyeztetett a kormányzati együttműködés lehetőségéről. A koalíciós tárgyalások kezdetének időpontja és menetrendje még nem ismert. A legutóbbi, 2017-es Bundestag-választás után rekordhosszú ideig, 172 napig tartott a kormányalakítás. Olaf Scholz SPD-s kancellárjelölt tervei szerint ezúttal jóval gyorsabban, legkésőbb karácsonyig megalakul a kormány. Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.    

A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. Eddigi koalíciós társa, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban. A Zöldek 14,8 százalékkal a harmadik helyen, a liberálisok 11,5 százalékkal a negyedik helyen végeztek.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató