2021. december 02. - Melinda, Vivien
EUR : 364.35
USD : 321.69
Időjárás ikon

Arató Gergely: a Fidesz a választások elvesztésére készül

A mai napirend előtti felszólalások között szó volt az energiaárakról, a gyermekjogokról és a kétharmados törvényekről is.

Arató Gergely (DK) véleménye szerint

a Fidesz a választások elvesztésére készül, sorra hozza ugyanis a parlament elé azokat a jogszabályokat, amelyekkel ellenzéki választási győzelem esetén megvédené a saját pártkatonáit.

Szerinte erről nem szóltak a Békemenet szervezőinek és résztvevőinek. „Lassanként már csak a felcsúti kisvasút menetrendjét és a Karmelita kolostor menüjét nem védi kétharmados törvény” – fogalmazott.

Az Országgyűlés előtt lévő, egyes igazgatási tárgyú törvényeket „lex parának” nevezte, amely szerinte csak arról szól, hogy néhányan aggódnak, hogy ha nem a Fidesz lesz többségben, elveszíthetik az állásukat. A törvénymódosításból kiemelte, hogy a legfőbb ügyész leváltását kétharmados többséghez kötnék.

Kijelentette: a DK – az ellenzéki koalíció legerősebb pártja – szerint nem szabad hagyni, hogy ezekkel a trükkökkel megakadályozzák a népakarat érvényesülését.

Orbán Balázs: 190 társaságot adtak el a baloldali kormányok

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kodifikációs pontosításként jellemezte a legfőbb ügyészt érintő törvénymódosítást, majd arról beszélt, hogy 2010 óta 6093 milliárd forinttal nőtt a nemzeti vagyon, 17 744 milliárd forintra, ez 52 százalékos emelkedés.

Hozzátette: a baloldal kormányzása idején, 2002 és 2010 között 190 társaság állami tulajdonhányadát adták el, ebből 750 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, amit „ki is folyattak onnan”.

Azt firtatta, ha az ellenzék szerint eltűnik a pénz, hogyan jut forrás a fiatalok adómentességére, a minimálbéremelésre, a 13. havi nyugdíj visszaépítésére. 2010 előtt ezekre nem jutott forrás – mutatott rá.

Közölte azt is, hogy az alaptörvény a gazdasági stabilitás, a szabad véleménynyilvánítás garanciája.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató