Holott korábban azt írta a balos propagandalap, az Ez a lényeg blog, hogy egy nemzet várja az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének a forradalmi beszédét.
A 444.hu arról ír, hogy 3-4 ezren lehetnek az ellenzéki rendezvényen. A lap szerint a szónokok arról beszéltek, a tömeg a Kodály köröndig áll. Helyszínen lévő kollégájuk, Haszán Zoltán a Kodály körönd és az Andrássy-Rippl-Rónai sarkáról küldött képet, amely mindezt cáfolja. A 444 szerint a legnagyobb taps mindig akkor hangzott fel, amikor valamelyik szónok az összefogás fontosságát hangsúlyozta.
Ez az érdektelenség annak a fényében érdekes különösen, hogy nemrég a balos propagandalap, az Ez a lényeg blog – amely egyébként a legutóbbi napokig hevesen támadta Márki-Zay Pétert – nemrég azt írta, egy nemzet várja MZP forradalmi beszédét.
Mi pedig tényleg egészen nagyvonalúan 3 ezer embert merünk írni.
Portálunk itt tette közzé a két rendezványről készült légifelvételeket.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
