2021. december 02. - Melinda, Vivien
EUR : 366.83
USD : 322.8
Időjárás ikon

Dániel Péter: Bátor harcos vagyok, kecsappal és mustárral kentem össze az Alaptörvény asztalkáit

Kommentár nélkül.

„Sokszor és sokféle módon szálltam szembe a korrupt, jogtipró orbáni diktatúrával és a rasszista, antiszemita szélsőjobbos erőkkel is. Ügyvédként is kiálltam az igazságért, amikor 2008-ban elvállaltam a jogi képviseletet a »gárdaperben«, a szélsőséges, félkatonai szervezet betiltása érdekében. A bírósági eljárás során Varga Bálint ügyész azt mondta, hogy jórészt az én jogi teljesítményemnek és harcos kiállásomnak volt köszönhető a magyar gárda betiltása. A bírói ítélet után is folytattam a harcot civil aktivistaként és a Hősök terén maroknyi bátor társammal együtt demonstráltunk a gárdista avatás ellen... a gárdisták végül térde kényszerültek. 

A NENYI, azaz a »nemzeti együttműködés nyilatkozatát« a VPOP Budai Igazgatóságának épületében egy kaszinótojással dobtam meg és tettem nevetségessé, majd több bátor követőmmel együtt még több tucat NENYI-t tettünk tönkre, melynek következtében a fideszes hatalom le is szedette végül ezeket a szégyenletes tacepaókat. Az alaptörvény asztalkáit több alkalommal kecsappal és mustárral kentem össze és ezzel az akcióval ezt a fideszes pártpropagandát is a köznevetség tárgyává tettem a bátor társaimmal karöltve. Budapesten, a Károlyi szobornál egy szál virággal a kezemben, egyedül vágtam át az őrjöngő, szélsőjobbos csőcseléken, akik 2010. novemberében meggyalázták és kigúnyolták az emlékművet.

Ezután írták rólam Kertész Ákos és Andrassew Iván barátaim, hogy bátor harcos vagyok, aki nem ismeri a félelmet, ha az igazságról és tisztességről van szó. Az első közterületen felállított Horthy-szobrot 2012. májusában vörösre festettem Kerekiben, illetve egy táblát tettem ki rá »tömeggyilkos háborús bűnös« felirattal. Ekkor már egymással versenyeztek a fideszes hatóságok és a szélsőjobbos csőcselék, hogy melyik tud hamarabb elkapni.... Többször is meg akartak lincselni, illetve börtönbe akartak záratni. Nem sikerült nekik és sikeresen külföldre szöktem, de az emigrációból is folytattam a harcot Orbánék bűnös és gusztustalan rendszere ellen. Sok fideszes gazemberről kimondtam a kényelmetlen és kíméletlen igazságot! Régen élőben jelentem meg az ellenzéki tüntetéseken és kemény beszédeket mondtam azokon.

Például a Hősök terén a magánnyugdíjak lenyúlása miatti rendezvényen, a Károlyi szobornál tartott tüntetéseken vagy az Új Színház előtti demonstráción. Most virtuálisan szervezem a megmozdulásokat és az ellenállást, illetve kemény cikkeket, bejegyzéseket írok.  Az általam alapított kék szalagos demokrácia-csoportokban és egyéb oldalaimon 80 ezernél is több tag van. Annyi fideszes botrányt és bűncselekményt tártam a nyilvánosság elé, amelyek következtében három kormány is megbukott volna már nyugaton. Sajnos Orbánék még mindig nem buktak meg és sok elvakult követőjük van. De ígérem, hogy a harcot addig folytatom, ameddig kell.... amíg végre legyőzzük az orbáni diktatúrát és demokratikus fordulat lesz Magyarországon!”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató