A Volner Párt elnöke írta a Facebookon.

Sajnos a mai világszintű társadalmi változásoknak köszönhetően egyre több szülő neveli egyedül a gyermekét, gyermekeiket. Önmagában ezen társadalmi folyamatok megértésével és kezelésével számos terület foglalkozik. Felelős politikai közösségként nem feledkezhetünk meg azon honfitársainkról, akik egyedül kénytelenek előteremteni a gyermekek egészséges neveléséhez szükséges javakat. Ez a feladat embert próbáló.
Ezért a Volner Párt javasolja, hogy a gyermeküket vagy gyermekeiket kizárólag egyedül (mással élet- és vagyonközösségben nem élő) nevelő szülőket is jelentősebb támogatásban részesüljön személyi jövedelemadó kedvezmény rendszerén keresztül. Ha a személyi jövedelemadó kedvezmény jelentős mértéke működik a három- vagy többgyermekes családok esetében, akkor működni fog az egyedülálló szülők esetében is. Javaslatunk alapja, hogy legalább 50%-kal megemeljük az adókedvezmény mértékét az egyedülálló szülők esetében.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
