2021. december 01. - Elza
EUR : 366.83
USD : 322.8
Időjárás ikon

Jakab: Márki-Zay Péterrel talán kicsit elszaladt a ló

A baloldalivá vált Jobbik elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában bírálta Márki-Zay Péternek a baloldali előválasztás során tanúsított magatartását.

A baloldali előválasztáson elbukott Jakab Péter azzal magyarázta miniszterelnök-jelölti eredményét, hogy ő volt az, aki jelentős áldozatokat hozott azért, hogy növelje a baloldal szavazóbázisát. Még a műsorvezető is „mártírszerepnek” minősítette Jakab ezt taglaló mondatait.

A soha egyetlen választási győzelmet felmutatni nem tudó pártelnök elmondta, azért nem kért bizalmi szavazást maga ellen, mint ahogy azt korábban Fekete-Győr András tette a Momentumban, mert szerinte a Jobbikban nincs bizalmatlanság.

A műsorvezető felvetette, hogy Jakab az előválasztás idejére eltűnt a média szeme elől, felhozta, hogy a pártelnök nem fogadta el az ATV meghívásait, majd kitért arra is, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is sérelmezte, hogy nem tudta elérni a Jobbik elnökét.

A Gyurcsány Ferenc ellen létrejött, majd a volt kormányfővel paktumot kötő párt elnöke azt mondta, hogy nem szereti a négyszemközti találkozókat.  Jakab szavaiból az derült ki, hogy

csak egy pártelnöki találkozón – többek között Gyurcsány Ferenc jelenlétében – beszélt a baloldal miniszterelnök-jelöltjével.

A Jobbik elnöke úgy fogalmazott:

„Azért nem akartam Márki-Zay Péterrel négyszemközt beszélgetni, mert éreztem azt, hogy talán vele kicsit elszaladt a ló.”

A Jobbik nem állt be Márki-Zay mögé a baloldali előválasztás második fordulójában, sokak szerint a nyáron megkötött DK-Jobbik paktum miatt.

Jakab arra a kérdésre nem tudott felelni, hogy ő lesz-e a Jobbik listavezetője, de hogy ez a párton belüli helyzeten vagy éppen máson múlik, az nem derült ki.

Forrás: Hirado.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató