2021. november 29. - Taksony
EUR : 367.69
USD : 326.4
Időjárás ikon

Novák Katalin szerint a baloldalnak nem fontos a családpolitika

A miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: az Orbán-kormány egyik legnagyobb értéke a hitelessége.

Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy 3500 milliárd forintot fordít a kormány a családokra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, és hangsúlyozta: mindez jó befektetés, ami megtérül majd. A napilap szombati számában megjelent interjúban Novák Katalin azzal kapcsolatban, hogy a baloldal szerint választási költségvetést készített a kormány, azt mondta: 2010 óta minden évben növelték a családtámogatásokra fordított összeget, ami igazolja, milyen jelentős a családok iránti elkötelezettsége a kormánynak. „Nem most kezdtük el ezt a munkát, hanem folyamatosan és dinamikusan emelkedtek a források. Jövőre már 3500 milliárd forint körül lesz a családok támogatására fordított összeg, ami 2010-ben ennek alig több mint negyede, mindössze 960 milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben a GDP 6,2 százalékát fordítjuk erre a célra, ami nemzetközileg is kiemelkedő” – közölte.    

Novák: A bölcsődeépítések a tervek szerint haladnak

Mint mondta, nem pénzosztásról van szó, hanem jól végiggondolt lépésekről, hiszen 2010 óta következetesen csökkentik a jövedelmeket terhelő adókat. „Emlékszem, amikor bevezettük az egykulcsos személyi jövedelemadót, a huhogók azt mondták, ez tönkreteszi majd a költségvetést, mégis nőttek az adóbevételek és a fogyasztás. 

Most is arra számítunk, hogy valamilyen módon megjelenik majd a gazdaságban az a pénz, amit a családok meg tudnak takarítani. 

Most sem megszorításokban gondolkodunk, hanem igyekszünk növelni az emberek mozgásterét. Természetesen egy világjárvány gazdasági bizonytalanságot is jelent, de mára a gazdaság növekedése elérte a járvány előtti szintet, és a foglalkoztatottsági adatok is kiválóak. A mostani támogatásokra is befektetésként gondolunk, amely később megtérül majd” – fogalmazott a miniszter.    

Az újabb ötvenmilliárd forintos bölcsődefejlesztési pályázatokkal kapcsolatban elmondta: az előzetes ütemterv szerint haladnak a bölcsődeépítések, és ez azt jelenti, hogy 2022 végére minimum hetvenezer férőhely lesz teljesen készen vagy építés alatt. A lezárt pályázatoknál nagyjából 66 ezer férőhelynél járnak, itt a fenntartók már építik az új épületeket vagy már bővítették a férőhelyeik számát.    

A miniszter szerint az a fontos, hogy minden bölcsődés korú gyermeknél, ahol a szülők igénylik, legyen elérhető bölcsődei hely. Ehhez szükséges a vállalati szféra szerepvállalása is. Növelni kell a munkahelyi bölcsődék számát, de érdekes módon erre a munkaadók eddig nem igazán rezonáltak.    

Örülnek a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjnak

Azzal kapcsolatban, hogy az Idősek Tanácsa hogyan fogadja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, Novák Katalin elmondta: egyöntetűen pozitív a fogadtatás. Úgy érzik, hogy most visszakapnak valamit, amit korábban elvettek tőlük. Amikor a baloldal megszüntette a 13. havi nyugdíjat, az nagyon fájó pont volt számukra.   

Azon persze mindig lehet vitatkozni, hogy mennyivel kellene, lehetne még többet adni, de amikor elvesznek egy már létező jogosultságot – ahogy egyébként a családi adókedvezményt, a gyes harmadik évét is megszüntették, az otthonteremtési támogatásokkal együtt –, az egy olyan sokk, melynek a hatása hosszan megmarad a közösségben. Így a nyugdíjasok kárpótlása az anyagi vonatkozás mellett jóvátételi kérdés is – jelentette ki.    

Mint mondta, azon dolgoznak, hogy meglegyen a mozgásterük a teljes 13. havi nyugdíj visszaépítéséhez, de járványhelyzet van. „Ki gondolta volna két éve, hogy hónapokra be kell zárkóznunk, és teljes gazdasági szegmensek állnak majd le? Nem szeretnénk tehát elhamarkodott ígéreteket tenni. 

Az Orbán-kormány egyik legnagyobb értéke a hitelessége. 

Korábban is megtartottuk az ígéreteinket, és ezért fontos most is, hogyan fogalmazunk. Biztosan tehát csak az év vége felé lehet majd erről nyilatkozni. A kétheti plusznyugdíj viszont már most is biztos, hogy megérkezik februárban a nyugdíjasokhoz” – mondta Novák Katalin.    

A miniszter az interjúban arról is beszélt: nem véletlen, hogy a baloldalon nincsenek családpolitikusok, mert ez a téma nekik nem fontos. Szociálpolitikával foglalkozó szakemberek vannak a baloldalon, de olyan családpolitikai fókuszú karaktereket, akik nem a szegénységpolitika részeként tekintenek a családpolitikára, hanem a középosztállyal is foglalkoznának, nem találunk közöttük. A baloldalnak megvan a képlete: ugyanazt csinálnák, amit Nyugat-Európában az elvbarátaik, akik, mivel nem születik elég gyermek, azt a megoldást választják, hogy bevándorlókkal pótolják őket.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató