2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bosszúból ütötte el a biciklis futárt egy autós Budapesten

A biciklis futár súlyosan megsérült, az esetet egy taxis fedélzeti kamerája rögzítette.

A rendőrség közlése szerint múlt hét csütörtökön Budapesten, a Kisdiófa utcában egy autós a forgalommal szemben hajtott be az egyirányú utcába, de már előtte, a Dob utcában összetűzésbe keveredett egy biciklis futárral. Az autó vezetője ugyanis már ide is szabálytalanul hajtott be, majd a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosra már itt is ráhúzta a kormányt.

A futár, hogy tisztázza a történteket, az autós után hajtott, majd kérdőre vonta, amikor az kénytelen volt megállni a Kisdiófa utcában a szembejövő forgalom miatt.

A biciklis és a sofőr ekkor szóváltásba keveredtek, majd pár másodperc elteltével az autós gázt adott és elütötte a mellette álló kerékpárost. A futár az ütközés után elesett, az autós pedig tolatva próbálta meg otthagyni a helyszínt. A budapesti rendőrök az autó vezetőjét a helyszín közelében elfogták. A kerékpáros az ütközés következtében súlyosan megsérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai a 27 éves férfi jogosítványát elvették, őt pedig súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését: állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy, a parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, míg a Kisdiófa utcában véletlenül ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni.

Forrás: Blikk

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató