2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Magára hagyták az előválasztás győztesét

Politikai értelemben széteshet az összefogás, ha Márki-Zay Péter továbbra is konfliktusos irányba halad

– erről beszéltek a Magyar Nemzet baloldali folyamatokra rálátó forrásai. Elmondásuk szerint az ellenzék mindenképpen egy listával vág neki a választásnak, ha pedig Hódmezővásárhely polgármestere esetleg „bedobná a törülközőt”, úgy a hat baloldali pártelnök hozhat „bölcs döntést” az utódjáról.

Váratlan közös miniszterelnök-jelöltté válása óta látványosan magára hagyták Márki-Zay Pétert a mögötte álló pártok.

Ennek első jele már október 23-án nyilvánvalóvá vált, amikor a baloldal közös nagygyűlésére, amelynek legfőbb attrakciója Márki-Zay beszéde volt, alig egy-két ezren mentek el – ami aligha magyarázható mással, minthogy szövetségesei nem különösebben mozgósítottak párton kívüli miniszterelnök-jelöltjük sikeres szereplése érdekében. 



A közös listáról egymás között már lényegében megállapodó baloldali pártok közösségi oldalaikon – vagy máshol – azóta sem, legfeljebb érintőlegesen tettek támogató nyilatkozatot Márki-Zay Péter mellett. Hódmezővásárhely polgármestere így egyedül, elszigetelődve, elsősorban saját közösségi oldalán közzétett bejegyzésekben, videókban próbálja folytatni kampányát, már ezerszer előadott szlogenjeit ismételgetve.

Mindezek tükrében nem meglepő az MSZP pártigazgatójának a Népszavának minap adott, meglehetősen távolságtartó interjúja. Ebben Molnár Zsolt bár hangoztatta, hogy Márki-Zaynak van a legnagyobb esélye Orbán Viktorral szemben és előnye, hogy nincs aktív pártkötődése, ezáltal könnyebben nyit a pártoktól idegenkedő választók felé, szerinte „másrészről hátrányt jelenthet, hogy nincs szervezeti hátországa és országos kampánytapasztalata”. – A miniszterelnök nem lehet magányos – jelentette ki Molnár. Szerinte ahhoz, hogy Márki-Zay „sikeres maradjon, nagy szüksége lesz a konszenzusteremtő képességére is, hiszen a Fideszen kívüli világ számtalan áramlatát kell összehangolnia”. Arra a felvetésre, hogy miként lehet jobb és baloldaliakat, liberálisokat egyszerre megszólítani és senkit sem elidegeníteni, Molnár Zsolt úgy fogalmazott, 

„nyilván van egy kommuniká­ciós mozgástere a miniszterelnök-jelöltnek, lehetnek markáns mondásai, de alapvetően a legkisebb közös többszöröst kell képviselnie, mert ennek van esélye Orbán Viktor kampányával szemben. Okos egyensúlyt kell tartani: Márki-Zay Péter teljesen nem szakadhat el az őt támogató pártoktól, de egyben „összepártozni” sem szabad őt”. 

Az MNO baloldal belső ügyeire rálátó forrásai úgy fogalmaztak a helyzetről: a pártok kivárnak a Márki-Zay „jelenséggel”, egyelőre azt tapasztalják, hogy van társadalmi felhajtóereje, amit ha ügyesen használ, sikerrel veheti a választást. – Ha viszont a konfliktusok irányába megy tovább és nem tartja össze a szövetséget, akkor az politikai értelemben széteshet – fogalmaztak forrásaink, hangsúlyozva, hogy az összefogás minden körülmények között egy közös listával vág neki a választásnak. Állításuk szerint a baloldalon nincs szándék Márki-Zay Péter lecserélésére, hiszen ő a megválasztott közös miniszterelnök-jelölt, új forgatókönyvre csak akkor lenne szükség, ha végül ő maga „dobná be a törülközőt”. A Magyar Nemzet felvetésére, hogy ha ez mégis megtörténne, forrásaik úgy fogalmaztak: ebben az esetben „a pártelnökök bölcs döntést fognak hozni”.

Dobrev jóslata

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy aki fideszesnek mutatja a legnagyobb ellenzéki párt szavazóit, aki általános pártellenes hangulatot szít, aki lehazaárulózza a nem őt támogató ellenzékieket, és aki szerint a nem őt támogató politikusokat még a családjuk is megveti, az nem fog tudni jövő tavasszal nyerni” – mondta még az előválasztás során Márki-Zay Péterre utalva Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc felesége szerint Márki-Zay így nemhogy áprilisig, de még decemberig sem tudná egyben tartani az ellenzéki összefogást.

Forrás: MNO

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató