2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A Párbeszéd a kormány azonnali lemondását követeli

Közleményt adott ki a mérhetetlen Párbeszéd.

„Az izraeli gyártó szerint a kémprogramot csak terroristák és bűnözők megfigyelésére készítették, ehhez képest a magyar kormány civilek, jogvédők, újságírók, üzletemberek, médiatulajdonosok és ellenzéki politikusok ellen is bevetette. Noha eddig tagadásban volt a kormány, Kósa Lajos beismerése nyomán immár tényként kezelhető, hogy a Pegasus-kémprogramot Orbán Viktor és kormánya megvette, majd célzott fegyverként vetette be a rezsim ellenfeleinek, ellenségeinek gondolt magyar állampolgárokkal szemben. Felháborító, hogy Magyarországon ez megtörténhetett, és az ügy közvetlen szereplői még hivatalban vannak, ködösítenek az igazság tisztázását firtató kérdésekre” – írják Szabóék.

Hozzátették:

„Magyarország elmúlt 30 évének legsúlyosabb lehallgatási botránya és a csütörtöki beismerés nyomán a Párbeszéd követeli, hogy Orbán Viktor és kormánya mondjon le. Orbán és elnyomó hatalma helyett olyan kormányra van szükség, amely nem a kommunista titkosszolgálatok nyomvonalán, hanem demokratikus, jogállami keretek között végzi a munkáját. A kormányváltás után az egységes ellenzék kivizsgál minden ilyen és hasonló súlyú ügyet, és elszámoltatja Orbánt és társait” 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató