2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A homoszexuális karakterek miatt több arab országban is betiltották az új Marvel-filmet

Nem vetítik a mozik az Örökkévalók című új Marvel-filmet Szaúd-Arábiában, Kuvaitban és Katarban, írja a Hollywood Reporter. Az újság úgy értesült, hogy november 11-én került volna mozikba a térségben a film, de a helyi cenzorok hiába kérték a stúdiót, hogy több jelenetet is vágjanak ki a filmből, erre a Disney nem volt hajlandó.

A film el is tűnt az említett országok mozijainak honlapjairól.

A hírek szerint

az araboknál az verhette ki a biztosítékot, hogy a filmben van egy egynemű szerelmespár, és bemutatkozik benne az első nyíltan meleg szuperhős is. Egy jelenetben még egy csók is elcsattan a két férfi között.

A homoszexualitás illegálisnak számít ezekben az országokban, és a gyakorlat szerint minden olyan filmet levesznek a moziműsorról, vagy be sem engednek oda, amelynek bármi köze van LMBTQ-témákhoz. A 2020 Előre című Pixar-mesét például azért tiltották be a térségben, mert van benne egyetlenegy sor egy leszbikus párkapcsolatról.

Az Örökkévalók nemrég jelent meg a hazai mozikban, és a Marvelhez képest is egy óriási lélegzetvételű projektről van szó, amit hiába rendezett a friss Oscar-díjas Chloe Zhao, a végeredmény kozmikus katasztrófa lett.

Az eset egyébként azért is érdekes, mert a Disney Kína kedvéért az elmúlt években több esetben is behódolt a helyi a cenzoroknak azért, hogy a dollármilliárdos bevétellel járó kínai mozik is vetítsék a filmjeiket.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató