2021. december 04. - Barbara, Borbála
EUR : 363.51
USD : 321.72
Időjárás ikon-7°

Gyalázat: elsőfokon felmentették a templomgyalázót

Hegedűs Lóránt írása

A tegnapi napon, november 4-én, - híven a hazánkat 1956-ban újra megszálló vörös horda szellemiségéhez - az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentette a rongálás vétsége alól T. Editet, aki tavaly július 3-án vörös festékkel öntötte le a Hazatérés Temploma szakrális előterében álló gyülekezet- és templomalapító Horthy Miklós kormányzó mellszobrát, a templom főlépcsőjét, bejárati rácsát és ajtaját.

A PKKB eljáró bírája szerint belefér a véleménynyilvánítás alaptörvényben biztosított szabadságába ez a templomgyalázó cselekmény, a templomot viszont nem illeti meg a lelkiismereti és vallásszabadsághoz fűződő alkotmányos alapjoga, mert a szobor nem a templom belsejében, hanem “kvázi közterületen” került felállításra. Az ügyész fellebbezett, bár vádindítványában mindösszesen 76 ezer forint pénzbüntetés kiszabását kérte a vádlottra.

Ha és amennyiben ezen felmentő ítélet jogerőssé válik, semmi nem tarthatja vissza majd a további garázdákat templom- és nemzetgyalázó cselekedeteik végrehajtásától. Ebben az esetben fel kell készülnünk a BLM mozgaloméhoz hasonló anarchisztikus támadások elhárítására nemzeti és keresztyén értékeink és intézményeink védelmében. Egyúttal az összes magyarellenes és keresztyénellenes emlékmű kapcsán minden hitvalló magyarnak élnie kell majd a politikai véleménynyilvánítás szabadságával - az épp hatályos törvények bírósági jogerős értelmezése által legitimált módon.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató