2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Szanyi Kapitány kevesli a kétszázezres minimálbért

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a közleményében a kormányt bírálta, mert szerintük Orbán Viktorék csak a baloldalnak a minimálbér növeléséről szóló javaslatát fogadták el. Mint írták, a megemelt minimálbér nem több létminimumnál, Magyarország pedig nemcsak adóparadicsom, hanem profitparadicsom is.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) megdöbbenését fejezi ki, hogy a kormány – sandán elfogadva hivatásos ellenzékének arcpirító ajánlatát – 2022 elejétől nettó 22 000 forinttal emelné a minimálbért

 – írta Szanyi Tiborék pártja a csütörtökön kiadott közleményben. 

A párt jelezte, hogy változatlanul kitart a havi nettó 250 ezer forintos minimálbért, 150 ezer forintos legkisebb nyugdíjat és gyermekenkénti havi ötvenezer forintos családi pótlékot ígérő programja mellett. 

Az Iszomm szerint a januártól ismét emelkedő, havi nettó 133 ezer forintos minimálbér nem több a létminimumnál, s eszerint egy legkisebb bérű dolgozó immár képtelen lesz akárcsak egyetlen gyerekről is méltó módon gondoskodni. A baloldali párt azt nem említi, hogy egy gyermek után már felvehető az adókedvezmény, ami növeli a nettó összeget. Mint írták, a kormány az idén nem engedte a minimálbér számottevő emelését, gondolván, hogy a jövő évi választások előtt annál nagyobbat léphessen. (Idén év elején négy százalékkal emelkedett a minimálbér összege.)

„A kormány »hivatásos ellenzéke« ugyanakkor kusza nyilatkozatok sorában, de hozzávetőlegesen akkora emelést tartott és tart helyesnek, amit a kormány most meglépni ígér. Szégyen ez is, az is”

– írták. A párt szerint a dolgozóknak most szembe kell nézniük azzal, hogy az egyévnyi emelés elmaradásával a 2022-től bruttó kétszázezer forintosnak ígért minimálbér reálértéke legfeljebb a 2019. év eleji szintet éri el. Az Iszomm szerint a fizetések értékvesztésének elsődleges oka a borzalmasan meglendült infláció, amely a forint külső értékvesztése miatt tovább száguld. 

„Az idei esztendő eleje és vége között szinte duplájára növekedtek az üzemanyagárak, s az átlagos életviteli infláció hovatovább harmadával növeli egy család megszokott kiadásait” –írták. Az Iszomm szerint Magyarország nem csupán adóparadicsom a külföldi és a hazai nagytőke számára, hanem egyben profitparadicsom is. A közlemény szerint nálunk az egy egységnyi bérre jutó cégtulajdonosi haszon a világrekorderek közé emelkedett, s nyoma sincs sem kormányzati, sem baloldali szándéknak a kirívó munkaadói hasznok megzabolázására. 

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom összességében úgy látja, hogy a kormány „már jó előre elinflálja a választási mézesmadzagját”, ezenközben a „hivatásos ellenzéke” szinte minden alternatív ígérgetéséből kifarol, lényegében helyben hagyva a mai rezsim bér-, adó- és szociális politikáit.

Forrás: MNO

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató