2021. november 29. - Taksony
EUR : 367.69
USD : 326.4
Időjárás ikon

Tízezrek tüntettek Glasgow-ban több klímavédelemért

A nap folyamán világszerte több mint háromszáz hasonló tiltakozó akciót szerveztek.

Tízezrek tüntettek szombaton a nagyobb klímavédelemért Glasgow-ban, ahol éppen az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye 26. ülésszaka (COP26) zajlik.

Világszerte tüntettek

A zászlókkal és klímavédelmi feliratokat tartalmazó transzparensekkel felvonuló aktivisták a klímavédelem terén is több igazságot követeltek a világ szegényebb régióiban élők számára. A COP26 Coalition nevű tüntetés szervezői szerint több mint százezren vettek részt a konferencia ülésszakának félidejére tervezett megmozduláson. A brit rendőrség ugyanakkor nem adott becslést a tüntető tömeg nagyságáról. A nap folyamán világszerte több mint háromszáz hasonló tiltakozó akciót szerveztek.    

Amszterdamban szintén tízezrek vonultak az utcákra nagyobb erőfeszítéseket követelve a klímavédelemben. A holland nagyvárosban egyebek között a „Mentsétek meg a környezetet és a Földet”, illetve „Mentsétek meg a jövőnket” jelszavakat skandált a szervezők által negyvenezer fősre becsült, főleg fiatalokból álló tömeg – ismertette a NOS közszolgálati televízió. Az amszterdami megmozdulás egyik fiatal résztvevője például arról beszélt, hogy őt leginkább az aggasztja, hogy Hollandiát elöntheti a tenger a klímaváltozás nyomán emelkedő vízszint következtében.    

„Az igazságtalanság korszaka lejárt”

A COP26 Coalition, amely különböző szervezetek és kezdeményezések hálózataként működik, Twitter-oldalán kommentálta a szombati eseményeket. „Az igazságtalanság korszaka lejárt. Olyan klímavédelemre van szükségünk, amely mindannyiunk számára működik, nemcsak azok számára, akiknek a legtöbb pénz van a tarsolyukban” – olvasható az aktivistahálózat mikroblogján.    

Mintegy 200 ország képviselői vesznek részt a november 12-ig zajló glasgow-i klímacsúcson, hogy megvitassák, miként lehetne megvalósítani azt a célkitűzést, hogy a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti értékhez képest ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.

(MTI)


 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató