2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Földi László: Ez egy invázió Európa ellen

Szakértők nyilatkoztak a Fehéroroszország felől induló migrációs hullámról.

Európának meg kell védenie magát – közölték az M1 aktuális csatornának nyilatkozó szakértők hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Fehéroroszország felől érkező migránsok nagy csoportja erőszakosan megpróbált behatolni lengyel területre.

Földi László

A biztonságpolitikai szakértő azt mondta, nem újdonság, ami történik, hanem egy 2015 óta tartó folyamat része. „Ez egy invázió Európa ellen” – jelentette ki. Hozzátette: felkészített erők támadnak, hogy átalakítsák a kontinenst.

Európának kötelessége lenne védekezni, mert így menthetné meg az értékeit,

helyette azonban belső háborút folytat, a nyugati államok például szemben állnak Fehéroroszországgal – hangoztatta. Úgy fogalmazott, hogy a kontinenst támadó külső erők Fehéroroszországban és Nyugat-Európában is „kollaboránsokra” találnak, akik nem próbálják megakadályozni az „inváziót”. Európának van eszköze, hogy ellenálljon a zsarolásnak, akárhonnan is érkezzen az – vélekedett. A kontinens katonailag felkészült, meg tudná védeni magát – tette hozzá.

Koskovics Zoltán

Az Alapjogokért Központ elemzője szerint egyértelműen hibrid hadviselést folytat Fehéroroszország azzal, hogy migránsokat utaztat Lengyelország felé. Mindenképpen el kellene kerülni a jövőben a hasonló feszültségeket, mert hihetetlen biztonsági kockázatokat rejtenek magukban – mondta.

Kijelentette, hogy már évek óta zajlik ez a fajta hibrid hadviselés. Feltette a kérdést: ha most az Európai Unió felismeri, hogy az illegális bevándorlók tömeges szállítása a határra a hibrid hadviselés eszköze,

miért nem volt képes ugyanerre akkor, amikor a nyílt társadalom hálózat szervezetei végeztek ugyanilyen tevékenységet.

Koskovics Zoltán úgy vélekedett: az európai országoknak egyértelműen ki kell jelenteniük, hogy a határokat védő államokat, a határvédelmet támogatják.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató