2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Merkel: Végleg kiszállok a politikából

„Nem fogok többé részt venni a politikában” – idézte Merkelt a Deutsche Welle-nek adott vasárnapi interjújából a politico.eu. A leköszönő kancellár úgy fogalmazott: „Nem leszek politikai konfliktusok hibaelhárítója, sok éven át, 16 évig szövetségi kancellárként tettem ezt”. Merkel azt mondta, hogy

az új kormány megalakulása után a hivatalból való távozását követően aludni és olvasni akar. 

Macron hiányozni fog neki

A 20 perces interjú során Merkel többször is hangsúlyozta elkötelezettségét a multilateralizmus mellett, és azt mondta, hiányozni fog neki Emmanuel Macron francia elnök és más vezetők.

Merkel, aki az 1990-es években szövetségi környezetvédelmi miniszterként dolgozott, a klímapolitikával kapcsolatban azt mondta: megérti a fiatalok nyomását, hogy gyorsabban lépjenek fel az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

„Soha korábban nem volt ekkora különbség a tudományos becslések és a valóság között, ezen most változni kell ebben az évtizedben” – hangsúlyozta.

A legnagyobb kihívás a 2015-ben volt

Merkel azt is elmondta, hogy az egyik legnagyobb kihívást jelentő pillanata 2015-ben volt, amikor az országba jelentős menekültáradat érkezett Szíriából és Afganisztánból. Akkoriban a „meg tudjuk csinálni” (wir schaffen das) szlogennel, egy máig vitatott döntést hozott, amellyel megnyitotta az ország határait a menedékkérők előtt.

 

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató