2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Szabó megint őrjöng: "a hatalmuknak lassan vége, retteg a kormány"

Ma 13 órától ismét ülésezik az Országgyűlés.Szabó Tímea rögvest a lecsóba csapott, felszólalásban Kövér László Házelnököt és kabinetvezetőjét vádolta azzal, hogy ellopták a határon túli fiatalokn...

Ma 13 órától ismét ülésezik az Országgyűlés.

Szabó Tímea rögvest a lecsóba csapott, felszólalásban Kövér László Házelnököt és kabinetvezetőjét vádolta azzal, hogy ellopták a határon túli fiataloknak szánt pénzt és vettek a haveroknak telkeket, mindezt egy alapítványon keresztül. Ezért a NAV-hoz fordult Szabó Tímea, mert szerinte csalás történt. Majd áttért Kósa Lajosra, miszerint a fideszes képviselő szerinte beismerte, hogy a kormány vásárolta meg a Pegasus szoftvert, amivel állítólag többeket lehallgattak. Szokásához híven pedig hozzátette:

a hatalmuknak lassan vége, retteg a kormány.

Dömötör Csaba válaszában elmondta: a belügyminiszter már korábban elmondta, hogy nem használnak ilyen eszközöket politikai célra, 2010 előtt volt ez jellemző, akkor használták ezeket az akkor jobboldali vezetők ellen. A Kövér László üggyel kapcsolatban pedig elmondta, hogy a felhozott alapítvány egy magánalapítvány, ami átláthatóan működik, járjon utána.

Ha mindenképp tenni akar a közpénzek védelme érdekében, akkor szóljon Karácsony Gergelynek, hogy ne adja el a Városházát

-mondta.

A külhoni magyarokról pedig azt mondta: a baloldali pártok kampányoltak a külhoni magyarok ellen, Szabó Tímea pedig azért emelte fel a szavát korábban, mert a kormány a külhoni magyaroknak járvány elleni védekezéshez biztosított eszközöket. Most pedig a szavazati jogukat vennék el, ha hatalomra jutnának.

Forrás: PS

#Szabó Tímea #Dömötör Csaba #Párbeszéd

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!