2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Hétezer éves falu nyomaira bukkantak a XI. kerületben

A Madárhegyen kőkori emberek által hátrahagyott cserépedények töredékei kerültek elő.

Egy hétezer évvel ezelőtti, őskori település újabb maradványait azonosították a XI. kerületi a Madárhegyen a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai – írja beszámolójában a Budapesti Történeti Múzeum oldala, a regeszet.aquincum.hu régészeti portál. Mint írják, a XI. kerület Budaörssel határos részén az úgynevezett Spanyolréten 2016-ban fedeztek fel addig ismeretlen újkőkori (neolitikum) lelőhelyet egy társasház építésénél. Később további két társasház alapkiemelésénél sikerült kisebb feltárásokat végezni ezen a körülbelül 7000 éves településen.

Avarkori érintettség

Emlékeztettek: idén szeptembertől csatorna- és vízvezetékfektetés kezdődött meg a szomszédos Madárhegyen. A bontómunka során több mint 50 régészeti korú földbe mélyített objektumot tártak fel a régészek a keskeny (60-100 centiméter széles) közműárkokban, írják. Az objektumok zöme egyszerű gödör volt, amelyekből főként a kőkori emberek által hátrahagyott cserépedények töredékei és állatcsontok kerültek elő. A finomkerámia bekarcolt és festett díszítésű darabjai alapján a leletanyag zöme a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának (DVK) az úgynevezett Zseliz-csoportjához köthető, bár előfordulnak korábbi kottafejes díszítésű darabok is. Mindössze néhány kis-, kerek oszloplyuk utal az ebből a korból jól ismert favázas házak lehetséges elhelyezkedésére.

Hangsúlyozták: a közelben számos beépítésre váró, üres telek fekszik, amelyeken megelőző feltárásokat fognak végezni a közeljövőben. A jelenlegi kutatásból már most tisztán látszik, hogy a neolit lelőhely kiterjedése többszöröse a korábbiakban becsültnek, sőt

római- és avar/árpád kori érintettséget is bizonyítottak a munka során.

A kőkori megtelepedés egyik oka a terület jó vízellátottsága lehetett, amelyet patakok biztosítottak.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató