Nem szponzorálja többé az Electrolux az Index Konyhanyelv című műsorát, amelyben nemrég Wahorn András festőművész többek között olyanokat állított, hogy egy nyolcéves kislány bugyijába nyúlkálni még nem erőszak, és okozhat kellemes élményt is. A Hetek vette fel a kapcsolatot a céggel, akiktől megtudták, hogy kivetetik a logójukat az említett adásból, illetve a további részekben sem szerepelnek hirdetőként.

Az Electrolux szerint a Lakatos Márk műsorában elhangzott szöveg „minden szempontból ellenkezője annak, amit az Electrolux vállalati értékeiben, hitvallásában képvisel”. Azt is hozzátették, hogy nem hirdetnek olyan felületeken, „ahol bármilyen etnikum, vallás, kortól, nemtől független társadalmi csoport hátrányos megkülönböztetése, homofóbia, xenofóbia, gyűlöletkeltés, erőszak jelenik meg.”
Azt is írják, hogy teljes mértékben elhatárolódnak Wahorn kijelentéseitől, és „svéd vállalatként hiszünk az egyenjogúságban, a gyermekek jogainak védelmében, a sokszínűségben, nem gyakorlunk semmiféle megkülönböztetést a nemek, vallások, szexuális orientáció, nemzetiségek között és mélységesen elutasítjuk a gyűlöletkeltést, és az erőszak minden formáját.”

Az adás egyébként továbbra is elérhető az Index Youtube-csatornáján.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
