2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Tovább csökkent Joe Biden népszerűsége az Egyesült Államokban

Míg júniusban a megkérdezettek 50 százaléka ítélte meg pozitívan az elnök munkáját, addig szeptemberben már csak 44 százalékra rúgott arányuk.
 
A The Washington Post amerikai napilap és az ABC News amerikai tévécsatorna közösközvélemény-kutatásának vasárnap közzétett eredményeiből kiderült: Biden tevékenységét a megkérdezettek 53 százaléka nem helyesli és mindössze 41 százaléka támogatja. Ez a 12 százalékpontos különbség szinte megegyezik azzal a különbséggel, amellyel a republikánusok felülmúlnák a demokratákat, ha most tartanák a félidős kongresszusi választást.

A közvélemény-kutatás adatai szerint ugyanis a regisztrált szavazók 51 százaléka a republikánus, 41 százaléka pedig a demokrata jelöltre szavazna.

A felnőtt lakosság 44 százaléka határozottan elutasítja Biden eddigi munkáját, a republikánus szavazók körében 80, a függetlenek esetében pedig 45 százalék ez az arány.

A demokraták elveszíthetik többségüket a képviselőházban és a szenátusban

Biden elfogadottsága az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkent. Míg júniusban a megkérdezettek 50 százaléka ítélte meg pozitívan az elnök munkáját, addig szeptemberben – a tragikus afganisztáni kivonulás hatására – már csak 44 százalékra rúgott arányuk. Júniusban

a demokrata párti szavazók mindössze 3 százaléka utasította el az amerikai elnököt, mostanra ez a szám több mint ötszörösére, 16 százalékra emelkedett.

Jelenleg 10 demokrata szavazó közül 4-en támogatják határozottan Bident, míg júniusban 10-ből 7-en nyilatkoztak így. A demokraták elismerték: jelentős a veszélye annak, hogy elveszítik szűk többségüket a képviselőházban és a szenátusban a jövő novemberi félidős választásokon, és a jelenlegi körülmények között a veszteségek jelentősek lehetnek.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató