2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Reklámfilmmel készültek a lengyelek a mai meccsre

A barátság örök időktől a foci 100 éve köt össze bennünket – szól a Felczak Intézet új reklámfilmje, melyet a lengyel televíziók játszanak.
 
A lengyel labdarúgó-válogatott száz éve, 1921 december 18-án játszotta első hivatalos mérkőzését, éppen a magyar együttes ellen Budapesten, a mieink 1:0-ra győztek – írta összefoglalójában a Nemzeti Sport.

A két ország csapata 33-szor találkozott eddig, húsz magyar győzelem született, nyolcszor nyertek a lengyelek, ötször döntetlen lett az eredmény. Az elmúlt 34 évben, tehát 1987 szeptemberétől számolva ugyanakkor, bár kilenc meccset vívtunk a lengyelek ellen (ebből négy volt a tétmérkőzés), ötször kikaptunk, és csak egyszer nyertünk, felkészülési találkozón 2007-ben, igaz, akkor éppen idegenben. Vb-selejtezőn egyébként most először lép pályára a magyar válogatott Lengyelországban.

 

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató