A volt kancellár ellen korrupció gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot.

A döntést maga Kurz és pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) tagjai is támogatták arra hivatkozva, hogy szükséges a vádak lehető leggyorsabb tisztázásához. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) október elején házkutatást tartott az ÖVP bécsi központjában, a kancellári hivatalban és a pénzügyminisztérium épületében is. Ennek nyomán kormányválság alakult ki, Kurz pedig néhány nappal később bejelentette lemondását a kancellári tisztségről.
A volt kancellár mindazonáltal képviselőként folytatja munkáját, továbbra is az ÖVP, illetve a párt parlamenti frakciójának vezetője.
A WKStA vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében: azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban Kurz érdekében, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
