Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban – jelentette be pénteken Alexander Schallenberg osztrák kancellár. Az osztrák kancellár elmondta, hogy a lezárást tíz napra vezetik be, majd legfeljebb újabb tíz nappal meghosszabbíthatják, de az oltottak és a gyógyultak számára a most bevezetett korlátozások legkésőbb december 13-án véget érnek.
Ausztriában a lakosság mintegy kétharmada adatta be magának a vakcina mindkét dózisát, ami az egyik legalacsonyabb arány Nyugat-Európában, a hétnapos esetgyakoriság százezer főre vetítve 991, ami viszont az egyik legmagasabb a kontinensen. Ausztriában az oltatlanok számára már ezen a héten bevezettek korlátozásokat, ám a fertőzöttek száma ennek ellenére sora dönti a napi rekordokat. A két legsúlyosabban érintett tartományban, Salzburgban és Felső-Ausztriában már csütörtökön elrendelték a lezárást.
(MTI, RT)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
