2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Jakab fél napra beszorult szeretője lakásába, csak délutánra tudták kimenekíteni - Videó

Jakab Péter élettársa megpróbálta letagadni, hogy a pártelnök ismét nála töltötte az éjszakát.

Pedig Jakab kocsija vasárnapról hétfőre virradóra, ahogy hónapok óta annyiszor most is ott állt élettársa lakása előtt, Budapesten a XI. kerületi Csóka utcában, a ház bejáratától nem messze.

Jakab Péter hétfő reggel nyilvánvalóan értesült arról, hogy a Bors megtalálta azt a lakást, ahol hosszú hónapok óta bujkál új élettársával, családját és a közvéleményt megtévesztve. A pártelnök ezután hétfő reggel az élettársát leküldte az utcára, hogy nézzen körül, várják-e újságírók a ház bejáratánál.

A hölgy meglehetősen feldúlt állapotban járkált fel és alá. Ez a Bors-videó ekkor készült.

A Jakab élettársa a Bors munkatársának kérdésére, hogy a lakásban tartózkodik-e a pártelnök, egyértelműen nemmel válaszolt. Tette ezt annak ellenére, hogy Jakab Péter autója már késő este óta ott állt közös lakásuk bejáratánál. Többször is elismételte, hogy Jakab nem tartózkodik a lakásban.

Aztán kiderült ennek az ellenkezője.

De előbb a pártelnök kompromittáló autóját egy ismeretlen valaki hirtelen elvitte a ház elől.

Ezután a Jobbik elnök élettársa a lakás előtti gangról hosszasan figyelte az utcát, cigarettázva, idegesen fel-alá járkálva. Ahogy később kiderült, azt figyelte, mikor érkezik meg a bujkáló pártelnököt a lakásból kimenekítő autó.

Amikor a kocsi megjött, Jakab váratlanul, arcán kissé erőltetett mosollyal kilépett a lakásból. Vagyis ezt az éjszakát, ahogy hónapok óta annyi mást, ugyancsak az élettársával töltötte. Gyakran még a családjától „ellopott” hétvégéket is.

Lesietett és szokásos stílusában fenyegetőzve kilépett a kapun, de szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát.

Menet közben azt állította, hogy ő csak dolgozni jár ebbe a lakásba. Ahogy elmondta, akár egész éjszakákon át dolgoznak együtt az élettársával…

Forrás: BORS

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató