2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Megvan az új német koalíciós kormány

A vártnál hamarabb bejelentették az új német koalíciós kormányt, a külügyi és a gazdasági tárca a zöldeké, a pénzügyminisztériumit a szabad demokraták irányítják. Az egyezség értelmében Olaf Scholz kancellár kormányában a Christian Lindner, a Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője irányítja majd a pénzügyminisztériumot, a zöldek közül Annalena Baerbock és Robert Habeck kapta a külügyi és a gazdasági tárcát.

A megállapodást hosszú hetek egyeztetése előzte meg, mostanra azonban világossá vált, hogy napokon belül véget ér Angela Merkel és a CDU 16 éven át tartó folyamatos kormányzása. A szerződésre az elkövetkező napokban a részt vevő pártok tagságának is rá kell bólintania, amelyre december első napjaiban kerülhet sor, tehát Olaf Scholzot már december elején is beiktathatják, mint új német kancellár. Ami az új koalíció politikáját illeti, Robin Arens, a Berstein Group tanácsadó szakértője szerint az ördög a részletekben rejlik majd.

Az SPD ezen felül a jövőben a védelmi, a belügyi, a lakásügyi, a munkaügyi, az egészségügyi, valamint a gazdasági együttműködésért felelős tárcát kapja. Az FDP győzelemként könyvelheti el, hogy Christian Lindner lesz a pénzügyminiszter, amely a második legfajsúlyosabb pozíció a kancellári után. Ez nagy hatással lehet az európai uniós folyamatokra, hiszen az FDP például nem támogatja a közös kötvénykibocsátási program folytatását és a költségvetési szabályok lazítását.

A liberálisok emellett megkaphatják az igazságügyi, a közlekedési és a képzésért, valamint a kutatásért felelős minisztériumot is. A Zöldek esetében biztos, hogy mindkét társelnök, azaz Annalena Baerkbock és Robert Habeck is tagjai lesznek az új kormánynak. Előbbi a külügyminisztérium vezetését, míg utóbbi a gazdásági és klímavédelmi minisztériumot kapja meg, emellett alkancellár is lesz. Emellett a Zöldeké lesz a családügyi, mezőgazdasági és környezetvédelmi tárca is – írta a portfolio.hu.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató