2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szlovákiában országos karantént javasolt az államfő

Zuzana Caputová szlovák államfő országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt. Az államfő – aki a szlovák törvények értelmében hivatalosan nem utasíthatja a kormányt intézkedésekre – szokatlanul érzelemtelített hangnemben nyilatkozott egy pozsonyi kórházban tett látogatást követően.

Jelenleg mi vagyunk a legrosszabb helyzetben lévő ország a világon, ami az új fertőzöttek lakosságarányos számát illeti. A kórházak teljesítőképességük határán állnak, és kénytelenek az ellátást korlátozni, a kimerült egészségügyi személyzet segítséget kér – fogalmazott Zuzana Caputová szlovák államfő, aki felszólított mindenkit arra, hogy ideje végre hallgatni a szakértőkre. A kormányzó pártok képviselői a sajtónak már jelezték, hogy szerdán szigorítanak a járványügyi korlátozásokon, konkrét intézkedéseket azonban egyelőre nem említettek.

A négypárti szlovák kormánykoalícióban eddig sokszor belső viták nehezítették új intézkedések kidolgozását és életbe léptetését. Caputová több mint egy hete írta alá azokat a törvénymódosításokat, amelyek értelmében a munkavállalóknak hetente kétszer munkakezdés előtt igazolniuk kell, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, átestek a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatniuk a legfertőzöttebb térségekben. Ugyanez vonatkozik az éttermi és más szolgáltatások igénybevételére is. Az új jogszabályoknak elvileg hétfőn kellett volna hatályba lépniük, de az ország egészségügyi hatóságai hiányosnak tartották a szabályozás gyakorlati alkalmazásának előkészítését.

A szlovákiai ellenzék is megosztottnak mutatkozik. Míg Peter Pellegrini volt miniszterelnök, az Irányból kivált Hang (Hlas-SD) vezetője felszólította Caputovát, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást a kormányra, addig a pozsonyi parlament két legnagyobb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) és a Mi Szlovákiánk-Néppárt (LSNS) elutasítja a beoltatlanok számára a vendéglátóiparban már korábban bevezetett korlátozásokat.

Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában a lakosság mindössze 46,8 százaléka kapott oltást, ez az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a harmadik legalacsonyabb átoltottsági arány az Európai Unióban.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató