2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kamu Geri: Az advent és a hanuka is a csodavárás időszaka

A csodavárás fontosságát hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester advent első vasárnapján, amely az idén egyúttal a hanuka kezdete is.



A korrupciós ügybe keveredett főpolgámester Facebook-bejegyzésében azt írta: az advent jelentése: eljövetel. "A csodavárás időszaka ez, a karácsony csodájának" - tette hozzá.

Mint írta: "a kereszténység egyik legszebb ünnepére készülünk, a szeretet ünnepére, abban a reményben, hogy családunk, a számunkra fontosak körében tölthetjük".

"Zajos év van mögöttünk és nincsenek kétségeim, a következő sem lesz csendesebb" - fogalmazott Karácsony Gergely, hozzátéve: fontos, hogy "most erőt merítsünk a csendből, feltöltődjünk. Azt hiszem, a lelkünk mélyén mindannyian erre vágyunk az adventi készülődésben".

Egy másik bejegyzésében a főpolgármester kitért arra is: este a zsidó közösségek szerte a világban és Budapesten is meggyújtják ez első gyertyát a hanukai menórán, emlékezve a csodára és nyolc napon át életben tartva a fényt.

Hanuka ünnepének üzenete: mindig van remény, hogy a csoda bármikor megtörténhet - írta Karácsony Gergely

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató