2022. január 23. - Rajmund, Zelma
EUR : 357.02
USD : 314.86
Időjárás ikon-2°

December 1.: történelmünk egyik legsötétebb napja

Éppen 103 éve, 1918. december 1-jén tartották meg Gyulafehérvárott azt a nagygyűlést, ahol határozat született arról, hogy a Magyar Királyság keleti területei, benne a történelmi Erdéllyel, úgymond „egyesülnek” a Román Királysággal. Az antanthatalmak által végül a trianoni diktátummal jóváhagyott területi csonkolás következtében a mai Magyarországnál nagyobb, 103 ezer négyzetkilométernyi terület került Romániához.

Magyarországon az első világháború elvesztését végzetes következményekkel súlyosbította, hogy a hatalmat a Monarchia közjogi alapjainak megroppanása után egy zavaros gondolkodású, kortársai és társadalmi osztálya által leginkább deklasszált arisztokartaként kezelt Károlyi Mihály és az őt „maguk előtt toló” agresszív, fegyveres szélsőbaloldali szervezetek, az úgynevezett Magyar Nemzeti Tanács és a katonatanácsok kaparintották meg.

1918. november 9-én a Román Nemzeti Tanács memorandumot küldött Budapestre, amelyben felszólították a magyar kormányt Kelet-Magyarország (a történelmi Erdély, Torontál, Temes, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros vármegyék területe) átadására.

 

Kérték, odaadták

A magyar kormány november 10-én tárgyalt a kérdésről, és úgy döntött, hogy egyrészt Jászi Oszkár vezetésével tárgyalásokat kezd a román féllel a helyzet rendezésére. Jászi elképzelései szerint Erdély helyzetét svájci típusú kantonális konföderáció megteremtésével kellett volna rendezni.

A november 13–14-én Aradon tartott tárgyalások nem hoztak eredményt: Iuliu Maniu már a tárgyalások közben memorandumot küldött Párizsba, amelyben engedélyt kért a román hadsereg előrenyomulására a Maroson át.

November 15-én a Román Nemzeti Tanács egy „nemzetgyűlés” összehívása mellett döntött; november 20-án kihirdették, hogy a nagygyűlést Gyulafehérvárott tartják meg. November 24-én a helyi tanácsokat felszólították, hogy mondják ki a feltétel nélküli csatlakozást a Román Királysághoz még a gyűlés előtt.

A MÁV a Károlyi Mihály vezette magyar kormány utasítására ingyenesen különvonatokat indított az Erdélyt Magyarországtól elszakítani szándékozó „küldöttek” részére.

Mivel 1918. december 1. vasárnap volt, ezért reggel 7 órától a katolikus és az ortodox templomban istentisztelettel kezdődött az esemény. Maga a gyűlés a vármezőn zajlott le, ahol felolvasták a határozatot, amelyet az úgynevezett küldöttek – mindössze 1228 személy – egyhangú lelkesedéssel fogadtak.

A hazánk akkori közjogi keretként működő Magyar Népköztársaság egyik városában megtartott gyűlésen részt vevő személyek az országterületén hatályos jogrendszerben semmiféle mandátummal, törvényes felhatalmazással nem rendelkeztek.

Károlyiék és Kun Béláék is küzdöttek – a Székely Hadosztállyal

Az úgynevezett „nemzetgyűlésről” Samoilă Mârza(wd) által készített fényképeket használta fel később a román küldöttség a Párizs környéki béketárgyalásokon az egyesülés támogatottságának bizonyítására.

Az 1918. november 13-án elfogadott belgrádi egyezmény szerint a Maros folyó képezett demarkációs vonalat az antant seregei és az őszirózsás forradalomban létrejött, szélsőbaloldal felé tolódó, anarchikus vezetéssel rendelkező Magyar Népköztársaság között.

A román hadsereg azonban Louis Franchet d’Esperey francia tábornok engedélyével 1918. december 15-én megindult a Szatmárnémeti–Arad-vonal felé. A magyar kormány nem fejtett ki ellenállást. December 22-én a Magyar Nemzeti Tanács Kolozsvárott – mintegy tiltakozásképpen – egy ellengyűlést tartott. December 24-én a románok megszállták Kolozsvárt.

1919. január 8-án az erdélyi szászok is küldöttgyűlést tartottak Medgyesen. A medgyesi gyűlés – a megszálló román hadsereg jelenlétében – egy kiáltványban elfogadta Erdély egyesülését az akkori Romániával. A kiáltvány a szászok jogait biztosító garanciának a gyulafehérvári határozatot tekintette.

A Károlyi-kormány nem tett ellenlépéseket Erdély elvesztésekor, viszont mind az 1918 őszén alakult „Népköztársaság”, mind a Károlyiékat puccsszerű hatalomátvétellel leváltó Kun Béláék 133 napos rémuralma, a szovjet mintára szervezett „tanácsköztársaság” hátráltatta Erdély védelmét. Mint azt Ligeti Dávid lapunknak adott korábbi nyilatkozatában kifejtette:

„Az ország legerősebb alakulata ekkor a Székely Hadosztály volt, amely megpróbálta megvédeni az erdélyi területeket. Nemegyszer szembementek a Budapestről érkező központi utasításokkal. A hadosztály nem élvezte a hátország támogatását, itt kiemelhető a budapesti katonatanács, különösen pedig Pogány József szerepe. Amikor hatalomra kerül a magyar proletárdiktatúra és megindul a román támadás 1919 áprilisában, a Székely Hadosztály demoralizálódik és április 26-án leteszik a fegyvert. Abban, hogy ez bekövetkezett, döntő felelőssége volt a Károlyi-korszak katonapolitikájának is.”


Végül az I. világháborúban győztes antant államai a trianoni békeszerződésben a gyulafehérvári nyilatkozat által követelt területeknél valamivel kevesebbet juttattak Romániának, mely így is a mai Magyarország területénél nagyobb, pontosan 103 ezer négyzetkilométert, amely az Erdélyhez nem tartozó, jórészt magyarok lakta Partiumot és a történeti Erdély részét szintén nem képező Bánátot is tartalmazta.

Az írott malaszt

A gyűlésen kiadott határozatok széles körű jogokat biztosítottak az új állam területén együtt lakó „népek” számára. A határozatok III. pontjának első alpontja például kimondja:

„Teljes [nemzeti] szabadság az összes együttlakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják, meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó Testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre.”

A nagygyűlésen elfogadott határozat pontjai a mai napig fontos hivatkozási alapként szolgálnak a Romániához került magyar közösség képviselői számára. Ezeket a jogokat az elmúlt 103 évben még egyetlen román kormány sem biztosította maradéktalanul.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató