Homoszexuális problémák voltak Harrach Péterrel – ez szerepel abban az 1972-es jelentésben, amit egy III/III-as osztály rendőrőrnagya készített a KDNP frakció-vezetőjéről. A Jobbik pártlapja, a mérhetetlen olvasottságú Alfahír hozta kedden nyilvánosságra az állítólagos dokumentumot, amelynek hitelessége nincs megerősítve független forrásból.

A KDNP országgyűlési képviselője Esztergomban járt az Érseki Papnevelő Intézetbe, majd ötödévesként került fel a fővárosi Hittudományi Akadémiára. Bár lediplomázott, nem szentelték fel papnak, mert inkább családot szeretett volna alapítani. 1973-ban megházasodott, és később három gyermeke született. A jelentés szerint egyházi kiszorításában ugyanakkor nagy szerepet játszott az ügynök munkája is, mert az esztergomi „homoszexuális problémákat” a budapesti intézményben is megszellőztették.
„Ez egy hamis vád. Azt sem tudom, ezt a jelentést ki írta, és mi ez. Egyet tudok, hogy nekem ilyen problémáim nem voltak”
– reagált Harrach Péter a Telex megkeresésére. Mivel állítása szerint nem voltak homoszexuális problémák vele, a jelentés egészen egyszerűen nem szólhat róla. „Az már nem az én dolgom, hogy valaki kitalált ilyet, ki tudja, miért” – tette hozzá.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
