2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Donáth Anna megint hazudott: ezúttal meghamisított Orbán-idézettel házalt

Úgy tűnik Fekete-Győr András után egy újabb politikai zsenit sikerült a Momentum élére ügyeskednie a pártnak Donáth Anna személyében. A még szinte friss pártelnök, elődjét megszégyenítő gyorsasággal, máris botrányba keveredett. Donáth Anna meghamisított egy Orbán Viktor-idézetet, majd azt igyekezett cáfolni – írja a drot.info.

A Momentum új elnöke, Donáth Anna a saját képzelt démonaival megküzdeni, melyek nála általában soha el nem mondott Orbán Viktor-idézetek képében jelentkeznek. Legutóbb például az borította ki Donáthot az ATV stúdiójában, hogy a magyar jogállamiság helyzetét vizsgáló LIBE bizottság ugyan Budapestre látogatott, a miniszterelnök azonban nem jelent meg a meghallgatáson – írja a portál.

Pedig előtte hányszor szajkózta ő is, meg a többi fideszes fej is, hogy az Európai Parlamentet nem érdekli a magyar jogállamiság helyzete, hiszen soha nem jött el helybe meglátni.

– fogalmazott Donáth. A portál Donáth állításával kapcsolatban felidézi, hogyan is hangzott Orbán kritikája, melyet a magyar jogállamisággal foglalkozó Sargentini-jelentés kapcsán mondott el:

A jelentés bevallja, elmulasztottak hivatalos delegációt küldeni Magyarországra, vagyis Önök megfelelő tényfeltárás nélkül fognak dönteni.

A miniszterelnök tehát – Donáth szellemmondatával szemben – nem azt állította, hogy az zavarja, hogy az EP nem foglalkozik a magyar jogállamiság helyzetével (hiszen nagyjából mással sem törődik, mint a lengyelek és magyarok csuklóztatásával). Hanem azt, hogy Brüsszel úgy gyártotta le szakmányban a boszorkánypereihez szükséges dokumentumokat (Tavares- és Sargentini-jelentés), hogy közben egyszer sem fáradtak el hozzánk, és mérték fel a tényleges hazai állapotokat. Magyarul: ha már Brüsszel mindenáron kirakatperben akarja elítélni Magyarországot, akkor legalább figyeljen oda a kirakatra, a látszatra, arra, hogy legalább úgy csináljon, mintha tényleg alapos és objektív tényfeltárás történne. Elvégre minden nyomozós krimi is a (feltételezett) bűntett helyszínének megvizsgálásával kezdődik.

Forrás: PS, Drot.info

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató