2022. január 17. - Antal, Antónia
EUR : 354.74
USD : 309.6
Időjárás ikon

Biden azt ígéri, megnehezíti Putyin számára, hogy lerohanja Ukrajnát

Átfogó tervet állít össze Joe Biden amerikai elnök az orosz-ukrán válság kezelésére azzal a céllal, hogy megnehezítse Oroszországnak és elnökének, Vlagyimir Putyinnak a fellépést Ukrajnával szemben.

Az elnök a Fehér Házban elmondott beszédét követően újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta: „A meggyőződésem szerinti legátfogóbb és legjelentősebb kezdeményezéscsomagot állítom össze, nagyon, nagyon megnehezítve Putyin számára, hogy megtehesse azt, amitől az emberek tartanak, hogy tenni készül” – közölte az elnök a Fehér Házban elhangzott beszéde után. 

Az amerikai kormányzat folyamatos kapcsolatban áll Ukrajnával és európai szövetségesekkel a helyzet miatt – tette hozzá.

Biden nem részletezte, milyen lépésekre gondol, Jen Psaki fehér házi szóvivő azonban később jelezte, hogy Moszkva elleni szankciókról is szó lehet – számolt be az MTI.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken megerősítette, hogy Putyin és Biden videokonferencia keretében tárgyalni készül egymással. Egybehangzó értesülések szerint ez már a jövő héten megtörténhet.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a kijevi parlamentben felszólalva figyelmeztetett: Oroszország több mint 94 ezer katonát vont össze az Ukrajnával közös határ közelében, és átfogó offenzívát indíthat január végén.

Moszkva ezzel szemben „destabilizáló magatartással” vádolja Ukrajnát és az Egyesült Államokat, és azt sugallja, hogy Kijev előkészületeket tehet egy offenzíva indítása érdekében Ukrajna keleti részén. Az ukrán hatóságok ezt határozottan visszautasítják.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató