2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Kilép a DK-ból a volt pécsi alpolgármester

Elhagyta a DK-t Pécs volt alpolgármestere, aki a városlakók érdekeit semmibe vevő, hideg politikai érdekek mentén meghozott baloldali pártpolitikai döntésekre és működésre panaszkodott korábban. Bognár Szilvia most a Gyurcsány-párt igazgatóját értesítette, hogy hivatalosan is elhagyja a közösséget – írja a bama.hu.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy a pártvezetés kérésére várt az elhatározása véglegesítésére. A cselekvésre az elmúlt két közgyűlés alapján azért szánta el magát,

mert nem tudok és nem is kívánok azonosulni azokkal a helyi problémakezelési, hatalomtechnikai és döntéshozási gyakorlatokkal, amiknek célja egykori szövetségesek nem is titkolt büntetése szakmai és elvhű kiállásaik miatt. Tekintettel arra, hogy ezekben a közgyűlés DK-frakciója is jól érzékelhetően részt vesz és ez ellen a párt sem emel kifogást, számomra nem marad más út, mint a kilépésemmel demonstrálni az ezekkel a folyamatokkal szembeni ellenérveimet – számol be a portál.

Mint írta, szerinte a jövő évi választásnak nem záloga az, hogy asszisztáljanak olyan módszerekhez, amiket éppen el akartak törölni, és szerinte a jobbító szándékú kritika sem takar bűnös szándékot. Hozzátette:

a különbözőségeink a világnézetünkben, a céljainkhoz vezető út és metódusaink milyenségében ragadhatók meg, emberi méltóságunk, a képviselői intézmény lényege ugyanaz jobboldalon, baloldalon és középen is, városvezető vagy ellenzéki szerepben is.

A képviselői munkáját – amíg minimálisan is hagyják, vagy egyéb szolgálata el nem lehetetleníti – a jelölő szervezete, a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt végzi a továbbiakban.

Mint ismert, Bognár Szilviának több konfliktusa is volt a baloldali városvezetéssel, többek között azért, mert szakmai szempontok alapján nem támogatta azt például, hogy egy autókereskedő kerüljön a város kulturális holdingja élére, amely milliárdok felett rendelkezik. Bognárt júniusban váltották le, helyére a DK-s Zag Gábort nevezték ki, valamint vele együtt alpolgármesterré választották azt a Nyőgéri Lajost (MSZP) is, akit korábban Péterffy Attila polgármester egyszemélyi döntéssel nevezett ki a posztra – összegez a portál.

Forrás: Bama.hu. PS

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató