2022. január 24. - Timót
EUR : 357.02
USD : 314.86
Időjárás ikon-2°

Vaddisznó Ágnes őrjöng, mert nem engedték be a nemzetbiztonsági bizottság ülésére

Folytatódik a Fidesz hónapok óta tartó szabotázsakciója a Pegasus-ügyben Stummer János szerint. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón a Jobbik képviselője arról beszélt, a kormánypárti képviselők „továbbra is minden lehetséges úton, eszközzel ellehetetlenítik”, hogy az ellenzéki képviselők „szakszerű, kimerítő és teljes tájékoztatást” kapjanak abban a kérdésben, hogy „a magyar állam mire és hogyan, kikkel szemben, milyen felhatalmazással” használta a Pegasus kémszoftvert.

A nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén Vadai Ágnes Pegasus-ügyben feltett kérdéseire Pintér Sándor csak zárt ülésen kívánt válaszolni. Ahhoz azonban, hogy Vadai – aki nem tagja a bizottságnak – részt tudjon venni a zárt ülésen, a testületnek meg kellett volna ezt szavaznia. Hosszas vita után a bizottság négy fideszes képviselője leszavazta, az ellenzéki képviselők pedig berekesztették ezután az ülést.

„Mindig van lejjebb, a mostani kormánypárti többség ezt bizonyította” – vette át a szót Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s képviselője a sajtótájékoztatón.

„A mai napon nemcsak Vadai Ágnest, hanem a megmaradt magyar demokratikus intézményeket érte brutális támadás a Fidesz részéről”

– állítja a szocialista politikus. Példátlannak nevezte a gyakorlatot, hogy miután a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a nemzetbiztonsági bizottság volt elnöke feltett egy kérdést a bizottság ülésén, és a belügyminiszter jelezte, hogy zárt ülésen kíván válaszolni, a kormánypárti többség megakadályozza ennek lehetőségét.

Az MSZP képviselője szerint át kell gondolni a nemzetbiztonsági célból történő titkos információgyűjtés engedélyezését. Azt ígérte, tesznek is erre javaslatot, de szerinte már csak a következő kormány fogja megvalósítani.

Ungár Péter felidézte Kósa Lajos novemberi nyilatkozatát: a fideszes képviselő újságírói kérdésre megerősítette, hogy a Belügyminiszter vásárolt a Pegasus kémszoftverből. Az LMP politikusa szerint Kósa államtitkot szivárogtatott ki, az más kérdés – fogalmazott, hogy „valószínűleg képességhiány miatt pontatlanul tette”.

Az ügyészség elutasította a fideszes képviselő ellen tett feljelentéseket, és máig nem lett semmi következménye a nyilatkozatnak. Ha bármelyik ellenzéki képviselő ennek ezredét mondta volna csak, Ungár szerint a Magyar Nemzetben másnap már azt írták volna, hogy elindult az eljárás az államtitok megsértése miatt.

„Innen is látszik, hogy az, hogy mi az államtitok, az most már semmilyen szinten nem egy törvényi kategória a Fidesznél, hanem egy politikai kommunikációs kategória.”

Az LMP-s képviselő úgy fogalmazott, kormányváltás után vissza fog állni az államtitok törvényi kategóriának, amit pártállástól függetlenül mindenkinek be kell tartania.

Vadai Ágnes szerint nem csak a bizottság zárt ülésére tartozik, hogy Varga Judit megsértette-e a nemzetbiztonsági törvényt, amikor úgy adta ki másnak a Pegasus kémszoftver telepítésének lehetőségét, hogy erre a törvény alapján nem volt jogosult. A törvény világosan kimondja, hogy erről csak a miniszter rendelkezhet – állítja a DK képviselője. Mindezt pedig csak súlyosbítja szerinte, hogy Varga Judit miniszterhelyettese, Völner Pál korrupciós ügybe keveredett, ée kedden lemondott államtitkári posztjáról.

A DK politikusa szerint a kormánypárti többség azért is akadályozta meg, hogy erre a kérdésre választ kapjon, mert nem pusztán korrupció gyanúja merülhet fel Völner Pállal kapcsolatban, hanem problémás lehet a Pegasus-ügyben alkalmazott engedélyezési eljárás is. Vadai továbbra is választ vár Pintér Sándortól arra a kérdésére, hogy megvizsgálta-e már a belügyminiszter, hogy szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el Varga Judit, amikor a titkos megfigyelés engedélyezését kiadta a helyettesének. Völner kedden kirobbant ügye után Vadai szerint ráadásul egy nagyobb vizsgálatra is szükség lesz.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató