2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Tom Van Grieken szerint Orbán Viktor példát mutat kiállásból

Tizenkét európai konzervatív párt vezetőivel tanácskozott a múlt hétvégén Varsóban Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke. A lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság kezdeményezésére tartott csúcstalálkozón elfogadott közös közleményben a pártvezetők felszólaltak a fokozódó központosítás ellen, valamint kiálltak az illegális migráció megállítása és a külső határok védelme mellett. 

A találkozón részt vett az egyik legnépszerűbb belgiumi párt, a jobboldali Flamand Érdek (Vlaams Belang) is. Tom Van Grieken, a párt elnöke a Magyar Hírlapnak megtisztelőnek nevezte, hogy részt vehetett a hasonlóan gondolkodó pártvezetőkkel tartott tanácskozáson.

„Világosabbá vált, hogy Európában egyre több politikai párt akarja megvédeni a számunkra legfontosabb értékeket: a szuverenitásunkat, a kultúránkat és az örökségünket”

– hangsúlyozta.

Tom Van Grieken szerint világos, kik ennek a szövetségnek a fő ellenfelei: az olyan balliberálisok és globalisták, mint a hazánkat sűrűn támadó volt belga kormányfő, Guy Verhofstadt és cinkosai, akik európai szuperállamot akarnak építeni, el akarják törölni mindazt, ami egyedivé, különlegessé teszi az európai nemzeteket.

„Orbán úr, lengyel barátaink és mindazok, akik ott voltak Varsóban, példát mutatnak kiállásból”

– szögezte le a politikus. „Csak együtt lehetünk sikeresek, a lehető legtöbb párt részvételével, a lehető legszélesebb európai együttműködést kell megteremtenünk ahhoz, hogy megvédjük az értékeinket, a varsói csúcs pedig az első lépés ebbe az irányba” – magyarázta Tom Van Grieken.

Forrás: Demokrata

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató