2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Itt a vége: elutasították a Mercedes mindkét óvását

Amint arról beszámoltunk, a pályán Max Verstappen nyerte meg az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat, így a világbajnoki címet is, ám a Mercedes két eset miatt is óvást nyújtott be az utolsó körökben történtek miatt, s az elsőben most meg is érkezett a határozat: a hollandot nem büntetik meg sárga zászló alatti előzés miatt.

A németek az alábbi videón látható jelenetsor miatt nyújtották be egyik óvásukat, merthogy szerintük Max Verstappen a biztonsági autó mögött megelőzte Lewis Hamiltont, ami a szabályok értelmében tilos.

Vasárnap estére lezajlott az ügyben a meghallgatás, s az FIA tájékoztatásából kiderült: a versenyfelügyelők úgy döntöttek, hogy nem büntetik meg a holland „előzését”, mert ugyan egy ponton a holland valóban előbb volt, mint Hamilton, a biztonsági autós fázis végén, a biztonsági autós vonalnál már nem volt előtte, hanem visszatért a helyére.

Az FIA közleménye az ügyben azzal zárul, hogy „felhívják a csapatok figyelmét, hogy jogukban áll a felügyelők bizonyos döntései ellen fellebbezni a vonatkozó határidőn belül”.

EZÉRT (IS) ÓVOTT A MERCEDES


A Mercedes egy második óvást is benyújtott a futam után, amely arra vonatkozik, hogy a verseny végi biztonsági autós fázis során miért csak a két vb-aspiráns közül szedték ki a lekörözött versenyzőket, s miért jött ki a biztonsági autó egy körrel hamarabb, mint ahogy azt a szabályok lehetővé teszik. 


A másik ügyben is elutasító határozat született: az FIA közleménye szerint a felek meghallgatása után a versenyfelügyelők arra jutottak, hogy a versenyszabályzat 15.3-as pontja jogot ad a versenyigazgatónak a biztonsági autó kiküldésére és behívására.

Továbbá, a szabálykönyv 48.12-es pontjának, a biztonsági autó visszatérésére vonatkozó előírásait felülírja a 48.13-as pont. Vagyis: a szabálykönyvben ugyan az szerepel, hogy a biztonsági autó az utolsó lekörözött körének visszavételét követő kör végén jöhet ki a bokszutcába, de ezt felülírja a másodjára említett pontban szereplő: „a biztonsági autó bemegy a bokszutcába a kör végén” – jelzés, s amint ezt kiadják, a biztonsági autónak az adott kör végén be kell hajtania a bokszutcába.

A Mercedes óvásában azt is kérte, hogy ne vegyék figyelembe az utolsó két kört, az azok nélkül hirdessenek végeredményt, ám erre a felügyelők azt reagálták, ez nem elfogadható, mert lerövidítené a versenytávot, amit el akarnak kerülni. Ez a közlemény is azzal zárul hogy a döntés ellen a megfelelő fórumhoz és határidővel fellebbezést lehet benyújtani, és a bokszutcában terjedő hírek szerint ezt a Mercedes meg is fogja tenni – egyelőre tehát nem tekinthető hivatalosan világbajnoknak Max Verstappen.

Forrás: NSO

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató