2022. január 25. - Pál
EUR : 358.7
USD : 316.7
Időjárás ikon-5°

Kitört a Gyurcsány-Márki-Zay háború: Makizaj hazudozással vádolja Ferit

Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay Péter arra kérte, hogy ne kampányoljon, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azonban ezt az ATV Híradójának cáfolta. Márki-Zay Péter elmondása szerint pusztán azt kérte, hogy ne pártos kampányt folytassanak. Közben újabb ellenzéki párt listája vált ismertté: az MSZP első helyén Tóth Bertalan elnök áll. A párt korábbi elnöke, Mesterházy Attila viszont a következő ciklusban biztosan nem lesz képviselő.

Szombat reggeli Facebook-posztjában Gyurcsány Ferenc kapitányának nevezte Márki-Zay Pétert és ezzel együtt azt állította: az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje arra kérte, hogy ne kampányoljon. Gyurcsány Ferenc a bejegyzését azzal zárta, hogy így tesz.

Márki-Zay Péter azonban az ATV-nek azt mondta, nem kérte meg Gyurcsány Ferencet arra, hogy ne kampányoljon:

„Nem pontos ez a beszámoló. Természetesen hetekkel ezelőtt valóban beszéltünk Gyurcsány Ferenc elnök úrral, és én azt a javaslatot tettem, hogy ne a pártok vigyék ezt a kampányt, így nyilvánvalóan Gyurcsány Ferencnek a személyes közreműködését ebben a kampányban is ugyanez a tartalmi kérés jelenti, vagy erre vonatkozik”

– közölte a miniszterelnök-jelölt.

Arra a kérdésünkre, hogy ha Gyurcsány Ferenc megjelenne egy választókörzetben az ellenzéki jelölt mellett kampányolni, az zavarná-e, Márki-Zay Péter úgy fogalmazott, azt gondolja, hogy ez nem lenne hatékony.

Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzése kapcsán egy korábbi miniszterelnök-jelölt, Vona Gábor is megszólalt. Zseniális Gyurcsány-képletről ír, ami szerinte halálos csapdába ejtette Márki-Zay Pétert.

„A DK elnöke megpróbálja előretolni vagy betolni a darálóba Márki-Zay Pétert” – mondta Vona, aki szerint, 

„amennyiben az ellenzék 2022-ben nyerne, akkor Gyurcsány Ferenc azt fogja mondani, hogy közösen nyertünk, amennyiben az ellenzék 2022-ben veszítene, abban az esetben azt mondja Gyurcsány Ferenc, hogy a kapitány veszített, tetszettek volna jobb kapitányt választani.”

Közben újabb ellenzéki párt döntött a választási listájáról: az MSZP első helyre Tóth Bertalan pártelnököt jelölte. A párt korábbi miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila viszont nincsen ott a listán, így ő biztosan nem lesz képviselő 2022-től. A szocialisták mellett a Fekete-Győr András vezette Momentum, és a Karácsony Gergely által vezetett Párbeszéd listája ismert.

Az LMP holnap ismerteti pártja listás leosztását, a DK és a Jobbik nem tudja, hogy mikor állít listát.

Vélhetően a közös ellenzéki lista első 5 helyén az előválasztáson elindult 5 miniszterelnök-jelölt fog szerepelni, azonban a pártok a többi helyről még nem döntöttek. Márki-Zay Péter várakozása szerint január első felében válik ismertté a teljes ellenzéki lista.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató