2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Szabó Tímea szerint Orbán Viktor bűnszervezetet üzemeltet a Parlamentben

13 órakor kezdődött a plenáris ülés, a márhetetlen Párbeszéd elnöke, a CIA-ügynök Szabó azonnal nekiment a miniszterelnöknek egy napirend előtti felszólalásban.

"Már egy komplett Kékfény-adást is össze lehetne hozni abból, ami az elmúlt hetekben történt" - kezdte beszédét Szabó Tímea, akit nem zavar a tény, hogy párttársa Karácsony Gergely nyakig benne van egy komoly korrupciós ügyben.

Felemlegette továbbá a Pegasus-botrányt, Simonka György és Boldog István pereit, na meg Völner Pál vesztegetési ügyét.

Völner kapcsán még elmondta, hogy a főnökét, Varga Judit igazságügyi minisztert is ki kellene rúgni, ugyanis biztosan tudott mindenről. Szabó Tímea úgy foglalta össze az elmúlt hetek eseményeit, hogy

"Orbán Viktor és a Fidesz egy bűnszervezetet működtet az ország házában."

Válaszában Dömötör Csaba emlékeztette, nem ez az a kormány, ahol veszélyben van szólásszabadság, hiszen szabadon elmondhatta a véleményét. Felidézte, hogy éppen Szabó az, aki minősíthetetlen módon igyekszik elhallgattatni a neki nem szimpatikus hangokat– utalva ezzel (vélhetően) a kollégánkra, akit “hülye gyereknek” nevezett Szabó, pusztán mert kérdezni mert.

Csak hogy alátámassza Dömötör szavait, Szabó folyamatosan megszakította bekiabálásával az államtitkár válaszát. Az ülést elnöklő Kövér meg is szakította a választ, hogy rendre utasítsa a párbeszédes politikust, majd felszólította, hogy

viselkedjen felnőttként!

A botránypolitizálásban érdekelt ellenzék soron következő szócsöve Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője volt, aki “fideszes bűnözőkről” beszélt és természetesen szintén Varga Judit lemondását követelték. Erre érkezett Rétvári Bence válasza, amelyben emlékeztette Keresztest, hogy míg a jobboldalon a puszta gyanúnak is következménye van– Völner lemondása–, míg a baloldal, benne pedig az LMP a jogerősen elítélt Czeglédy Csabából országgyűlési képviselőt csináltak.

Abból a Czeglédy Csabából, aki egy diákszövetkezetből bűnszövetkezetet csinált. De azt sem látom, hogy a Városháza-ügyben, vagy Cseh Katalin ügyében felszólaltak volna

-fogalmazott.

Hozzátette, a járvány alatt is bizonyította a következmény nélküliséget a vakcinák elleni hergeléssel, valamint a kamumentős videónak sem lett következménye.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató