2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

23 év börtönt kért az ügyész a Deák téri kettős gyilkosság vádlottjára

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a Cs. Krisztiánnal és társaival szemben, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly májusban egy tömegverekedés során megöltek egy 16 és egy 20 éves fiút a Deák téren. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy

23 év 10 hónap fegyházat kértek a több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról.



A férfi először beismerte a tettét, de ezt a vallomását később visszavonta, és most már nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését

– mondta a szóvivő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) november közepén zárta le a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében, amelyet részletesen ismertettek. Ez alapján a minősített emberölés vádlottja, Cs. Krisztián egy tavaly májusi éjszakán a születésnapját ünnepelte a társaságában lévő testvérpárral, akikkel különböző Deák téri szórakozóhelyeken ivott.

Hajnal három körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik. Cs. Krisztián ettől „teljesen beindult”; azzal a felkiáltással, hogy „mindjárt beugrok bokszolni”, elővett egy kést és beszaladt a társaság tagjai közé.

Kilenc centis késével a 16 éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút. Cs. Krisztián a 21 éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről.

A két megkéselt fiút a kiérkező rendőrök megpróbálták újraéleszteni, de a helyszínen meghaltak. Cs. Krisztiánt és az ikreket a gyilkosságok elkövetése után 25 perccel a közelben elfogták.

A Fővárosi Főügyészség az akkor 18 éves késelőt több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, a 19 éves testvérpárt – egyiküket mint bűnsegédet – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, két másik verekedőt csoportosan elkövetett garázdasággal vádolja. A hangfal elrablása és az azzal összefüggő bántalmazás ügyében – amelyben az akkor 17 éves lány is vádlott – felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés kísérlete a vád – olvasható a közleményben.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató