Az országos tisztifőorvos elmondta, a mutálódásnak köszönhetően már a gyermekek korosztálya is bevonódik tulajdonképpen a fertőzésekbe.
Müller Cecília Facebook-videóban jelentkezett be, az 5-11 éves gyermekek védőoltása kapcsán. Elmondta, hogy nem nagy számban, de előfordul a koronavírus-fertőzés a gyerekeknél, amely súlyos, szövődményes eset is lehet. „Az oltással a gyermekek nemcsak a saját egészségüket védik meg,
hanem a közösségek, elsősorban a családtagoknak az egészségét,
hiszen tudjuk, hogy otthon szülők, nagyszülők, dédnagyanyák, dédnagyapák vannak, akiket szintén védelmezni szeretnénk.”
Beszámolt arról is, hogy a mostani variációk már veszélyesebbek a gyermekekre: „A gyermekeket kevésbé érinti a koronavírus-megbetegedés. Ez igaz volt főképpen a járvány elején, még az eredeti vuhani törzsnél, majd azt láttuk, hogy a mutálódásnak köszönhetően már a gyermekek korosztálya is bevonódik tulajdonképpen a fertőzésekbe” – mondta. „A mai napon is, illetve az elmúlt napokban körülbelül ötven-hatvan gyermek fekszik kórházban.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
