2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Sulyok Tamás: az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok

Egyes hazai politikai pártok támogatásával olyan, jogászokból álló testület jött létre, amelynek célja az Alaptörvény által teremtett alkotmányos rend megdöntésére vonatkozó koncepció kidolgozása oly módon, hogy az Alaptörvény alapján megbízatásukat elnyert közjogi tisztségviselők mandátumát semmibe veszik. Ez a magyar alkotmányos berendezkedés, a jogfolytonosság és a jogállamiság ellen intézett súlyos támadásként értékelhető, ami példátlan a rendszerváltozás óta

– fejtette ki Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott exkluzív interjúban.

Sulyok Tamást azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden nyílt levélben reagált azokra „az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre, amelyek egy kormányváltás esetén az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba”.
 
Az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke elmondta: eddig nem került olyan helyzetbe, hogy nyílt levelet kelljen intéznie a hatalmi ágak képviselőihez e tárgyban.

Emlékeztetett, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi politikai erő között konszenzus uralkodott „az alkotmányosság mindenáron való betartásáról”. Soha, senki nem vonta kétségbe, hogy csak alkotmányos eszközökkel lehet jogszabályt módosítani és bármilyen politikai jellegű cselekvést elvégezni – fogalmazott.

Sulyok Tamás egyúttal rögzítette, hogy az alkotmánybíráskodás egész Európában két nagyon fontos cölöpön nyugszik: az alkotmánybírósági határozatoknak mindenkire kiterjedő hatállyal kell bírniuk, továbbá az alkotmánybírák hivatali idejük alatt nem mozdíthatók el semmiféle parlamenti többséggel.

„Semmilyen politikai erő el nem mozdíthatja őket, még rendkívüli jogrend esetén is biztosítani kell az Ab működését”

– szögezte le.

Hozzátette: ha az alkotmányos renden csupán egy rést is ütnek, akkor annak egésze összedől. Aki az alkotmánybírók elmozdításában gondolkodik, „az nem sakkozik, hanem felborítja a sakktáblát” – vont párhuzamot, majd azt is leszögezte, hogy a demokratikus diskurzusban nincs helye az alkotmányellenes megoldásoknak.

Kifejtette: az alkotmányos rendnek jogszerű alternatívája nincs, a másik lehetőség a bizonytalanság, a puccs, egy olyan politikai helyzet, ami nálunk soha nem fordult elő. „Azt gondolom, nem is fordulhat elő” – mondta Sulyok Tamás.

Egyúttal figyelmeztetett:

„minden demokratikus erőnek azon kell dolgoznia, hogy ilyen ne is fordulhasson elő”.

Az alkotmány tartalmáról lehet vita, de arról nem lehet, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, és abban sem lehet vita, hogy az Ab tagjai elmozdíthatatlanok – emelte ki Sulyok Tamás. A hatályos alaptörvény világosan meghatározza, hogy mely szerv jogosult alkotmányt elfogadni vagy módosítani, és azt milyen többséggel jogosult megtenni. „Ezek kőbe vésett szabályok, ezekkel nem lehet vitatkozni” – hangoztatta.

A testület elnöke kitért arra is, hogy alkotmányos szabályok alkotják a jogrend alapját: a jogrend és a jogbiztonság megingása az emberek személyi és gazdasági biztonságának sérelmével jár.

Forrás: Hirado.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató